A perbe fogott vállalkozás Budapesten mintegy kétszáz lakásból álló lakópark építésébe kezdett, majd
az épülő lakásokat 2016-tól kezdve főleg magánszemélyek számára eladta.
A lakások már elérték a 85-98%-os készültségi szintet, amikor a vevők számára váratlan fordulat következett be. A cég a munkaerőhiányra hivatkozva elkezdte egyoldalúan felbontani a szerződéseket,
majd a lakások egy részét újra eladta.
A szerződések szerint a korábban befizetett vételárat a korábbi vevők csak akkor kaphatták vissza, ha a cégnek sikerült újra eladnia valakinak az adott lakást.
A Pest Megyei Főügyészség megvizsgálta a szerződési feltéteket, különösen azt, hogy a megkötött szerződések alapján a cégnek volt-e jogszerű lehetősége a munkaerőhiányra vagy építőanyag hiányra hivatkoznia, valamint megtehette-e azt, hogy a felmondás után csak akkor fizeti vissza a vételárat, ha újra el tudta adni a korábban már eladott ingatlant.
Az ügyészség a vizsgálata eredményeként pert indított a vállalkozással szemben.
Az ügyészi kereset eredményeként a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, ahol már a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselte az ügyészi álláspontotm jogerősen megállapította az ügyészek részéről megtámadott szerződési feltételek érvénytelenségét. Az ilyen közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy a bíróság jogerős ítéletében, amennyiben osztja az ügyészi keresetben foglaltakat, megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya, - az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő magánfélre.