Brutális kutyatámadás Kiskunhalason: kiharaptak egy darabot az áldozat combjából

Rottweiler, harapós kutya
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Két rottweiler rátámadt egy asszonyra hétfő délelőtt a kiskunhalasi Alsóvárosban: marcangolták és métereken át vonszoltak, azonnal meg kellett műteni - írta meg a Bács-Kiskun-megyei hírportál. Szemtanúk szerint másokra is rátámadtak már ugyanezek a kutyák.
Vágólapra másolva!

A halasi rendőröket a Sólyom utcába riasztották. Itt történt, hogy a két megvadult kutya közül az egyik beleharapott az asszonyba, aki a helyi lap információi szerint zöldséget vitt az egyik szomszédjának. Már a kapuban állt, amikor megjelentek a kutyák.

Előbb a táskáját szaglászták, majd a lábát kezdték marcangolni.

Szemtanúk szerint az egyik állat

beleharapott az asszony combjába és aztán métereken át vonszolta

a segítségért kiáltozó, sikítozó embert. Egy közelben lakó férfi sietett a segítségére. Lapáttal kergette el a megvadult állatokat, majd hívta a mentőket és a rendőröket is. Mások úgy látták, hogy a Szász Károly utca felől érkeztek a házhoz a kutyák és az asszony előtt két másik ember az áldozatukkál vált. Aztán a Petőfi utcán egy másik nőt is megtámadtak.

illusztráció Forrás: shutterstock

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés után a halasi gyepmester segítségével sikerült befogniuk a két kutyát, amelyeknek már a gazdáját is megtalták. Ellene súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.