Hármas karambolt okozott egy idős asszony Győr-Moson-Sopron megyében

Vágólapra másolva!
Győr-Moson-Sopron megyében 24 óra alatt egy sérüléssel és tizennyolc anyagi kárral járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy idős asszony nem adott elsőbbséget egy teherautónak, ami hármas karambolhoz vezetett - írja a Police.hu.
Vágólapra másolva!

Egy 83 éves győri asszony Suzukival haladt Győrben, a Szérűskert utcában augusztus 22-én 9 óra 20 perc körül. A Pápai úthoz érve nem vette figyelembe az „Elsőbbségadás kötelező!" feliratú jelzőtáblát, és miközben behajtott a kereszteződésbe, nem adott elsőbbséget a neki balról érkező teherautónak, ami karmabolhoz vezetett. Aztán az út jobb oldalán lévő járdájára hajtott fel, ahol

kidöntött egy jelzőtáblát és nekicsapódott egy parkoló Volkswagen Golfnak.

Forrás: Police.hu

A balesetben senki nem sérült meg, de mindhárom kocsiban anyagi kár keletkezett. Az esetet a győri rendőrök vizsgálják.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a balesetek elkerülése érdekében felhívják a közlekedők figyelmét, hogy

az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, és figyeljenek nagyon az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!" és az „Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtáblákra!

Legyenek mindig előzékenyek, és segítőkészek, a reggeli és délutáni csúcsidőben pedig fokozottan figyeljenek egymásra!