Háborús uszítással vádolják az Iszlám Állam magyar dicsőítőjét

Vágólapra másolva!
A terrorszervezetnek minősülő Iszlám Állam újabb magyar szimpatizánsa ellen zajlik büntetőeljárás. A férfit háborús uszítással vádolják, mivel az Iszlám Állam propagandáját és háborús módszereit dicsőítő tartalmakat osztott meg a világhálón. A vádlottat bizonyítottság esetén 1–5 év szabadságvesztésre ítélhetik - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki az Iszlám Államot, illetve annak harci módszereit dicsőítő propagandát osztott meg, közölte lapunkkal a Pest Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a férfi már néhány évvel ezelőtt érdeklődni kezdett a terrorista módszereket hirdető szervezetek, így az Iszlám Állam iránt is.

Kivégzésekről készült videókat nézett, illetve olyan kapcsolatokat épített ki, amelyek segítségével nyilvánosan nem hozzáférhető, az ilyen szervezetek tevékenységével foglalkozó internetes oldalakra léphetett.

A terrorista propaganda jellemzően ma már az interneten zajlik, a közösségi oldalakra feltöltött tartalmakat a tagok, illetve szimpatizánsok letöltik.

Mivel a nagy tartalomszolgáltatók automatikusan törlik az ilyen jellegű feltöltéseket, ezért azokat később nem nyilvános fórumokon osztják meg. Ilyen tartalom például az úgynevezett naseed, amely egyfajta buzdító ének.

Az elkövető regisztrált egy németországi zenemegosztó platformra, és oda két felhasználónéven is több naseedot töltött fel, amelyek közül többet is az Iszlám Állam sajtóirodái állítottak elő. Azokban az Iszlám Államot dicsőítették, továbbá közvetetten a terrorista módszerek alkalmazására buzdítottak.

A terroristák már az interneten toboroznak Forrás: Twitter

Az elkövető által létrehozott csatornának 41 követője volt, és a feltöltött tartalmakat bárki megtekinthette. Volt olyan buzdító ének, amely 733 lájkot kapott. A férfi emellett internetes beszélgetésekben magát úgy határozta meg, mint aki ugyan nincs közvetlen összeköttetésben az Iszlám Állammal, de annak segítője.

Az elkövető ellen a Pest Megyei Főügyészség háborús uszítás bűntette miatt emelt vádat. Bizonyítottság esetén a vádlottat 1–5 év szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.

Az egyetemista iszlamista

Idén február végén három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárva – V. Kendét, a kecskeméti egyetemistát. Az ítéleti tényállás szerint a diák szélsőséges iszlamista lett, vélhetően a 2020. márciusban kitört Covid–19-világjárvány miatt hozott korlátozások ideje alatt.

A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanuló fiatal távoktatásra kényszerült, ez pedig szülei kecskeméti családi házában zajlott. A tanulás mellett azonban az internet legsötétebb bugyraiba, a maffiák és a terroristák által kedvelt dark weben kapott nagyon hatékony agymosást az Iszlám Állam toborzóitól. Itt kerülhetett kapcsolatba más szélsőséges iszlamista csoportokkal is, a vahabitáktól a szalafitákig.

V. Kende Forrás: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu)

V. Kende áttért az iszlám vallásra, arab nevet is választott magának, az Instagram-oldalát Hüsseyin Ziyad V. néven jegyzi, felesküdött az Iszlám Államra (ISIS).

Azonosult is az ISIS tevékenységével és taktikájával, hiszen akár öngyilkos robbantásra is hajlandónak mutatkozott. Szimpatizált azzal a gondolattal is, hogy járművel a tömegbe hajtson.

Mindezeket a hatóságok a V. Kende számítógépéből, okostelefonjából és egyéb adathordozóiból kinyert adatokkal bizonyították.

Az ISIS hóhéra

Élete végéig fegyházban marad a Szíriában lefejezésekben, gyilkosságokban részt vevő, arab nemzetiségű Hasszán Farhud, az ISIS hóhéra, miután jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kapott a Fővárosi Ítélőtáblán.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2019 őszén emelt vádat

Az ISIS terrorszervezet arab nemzetiségű tagja, a szír állampolgárságú Hasszán Farhud ellen társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett, illetve társtettesként, emberölés bűntettével megvalósított terrorcselekmény bűntette miatt, amelyeket bűnszervezetben követett el.

Farhudot másodfokon tényleges életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélték. (Első fokon életfogytiglani fegyházat kapott azzal, hogy legkorábban harminc év letöltése után vizsgálható felül a feltételes szabadlábra helyezése.