A magyar vívmányokat meg kell védeni

A Fidesz tisztújító kongresszusa Budapesten, Hungexpo, 2021.11.14.
Budapest, 2021. november 14. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Németh Szilárd a Fidesz alelnöke, kormánybiztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rezsivédelemről, az ársapkáról, valamint a Magyarországot ért támadásokról.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, a háború következtében a világon mindenütt, de elsősorban Európában egy komoly energiaválság bontakozott ki, amelynek jelentős gazdasági hatásai is vannak. Felidézte a miniszterelnök szavait, mely szerint minél közelebb van egy ország a háborúhoz, úgy egyre jelentősebb mértékű az ún. háborús infláció. Mindez érinti természetesen Magyarországot is, de szerencsére a különböző kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a hazai infláció mértéke kisebb, mint más régiós országoké.

A képviselő szerint mindez köszönhető többek között azoknak az alapfeltételeknek, amiket a kormány meghatározott. Ezek közé tartozik a családvédelem, azaz a magyar családokat nem érheti kár ennek a helyzetnek következtében. De ugyanilyen fontos a teljes foglalkoztatottság is, ami úgyszintén a gazdaság erejét mutatja. Harmadikként a rezsivédelmet említette a politikus, amiről kifejtette azt is, a magyar kormány ezzel egy teljesen egyedülálló lépést tett meg. AZ is igaz, mindez nagyon sokaknak nem tetszik, de a kormány döntése egyértelmű, a magyar vívmányokat meg kell védeni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.