Lerománozta az erdélyi magyarokat a nagykanizsai baloldali médiavezető

NÉMETH Zsolt; ORBÁN Viktor; TŐKÉS László
Tusnádfürdő, 2022. július 23. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) előadást tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Lemondásra szólította fel Balogh László, Nagykanizsa fideszes polgármestere Tar Mihályt, az önkormányzati fenntartású Kanizsa Médiaház vezetőjét, akit a 2019-es önkormányzati választás után a baloldali többségű közgyűlés nevezett ki a társaság élére.
Vágólapra másolva!

A Zala megyei város első embere azok után követeli Tar Mihály távozását, hogy

a nagykanizsai önkormányzati média vezetője lerománozta a tusványosi hallgatóságot,

úgy az erdélyi magyarokat, mint az anyaországi vendégeket – hívja rá fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Tar botrányos bejegyzésében azt írta a szombati miniszterelnöki beszéd után: Orbánnak „románok" tapsoltak, mégpedig azért, mert a magyar miniszterelnök lefizette a „csordát".

– tette fel a Kanizsa Médiaház vezetője a megdöbbentő kérdést.

Balogh László levelében azt írta Tar Mihálynak, hogy ő nem egy magánvállalkozás, hanem egy, az önkormányzat által fenntartott cég vezetője, aki e minőségében önmagában túl elsősorban egy közösséget képvisel, szakmai és morális értelemben egyaránt.

„A baloldal vezetői és tollnokai gyakran lobogtatják a magasban az identitás kérdéseit, érzékenyítve mindenkit a szivárvány színeinek teljes elfogadására."

Újra és újra bizonyossá válik azonban, hogy mindez csak máz, mert az ideológiai absztrakciókon túl konkrét és valóságos helyzetekben nap mint nap sértenek meg embereket, közösségeket, nemzeteket, vallásokat, vidékieket, másként gondolkodókat és szavazókat egy olyan vélt pozíció magasából, amely a történelmen és egyben a morálon túlról tekint le másokra. Mint ez esetben is történt

– hangsúlyozta Balogh László.

A polgármester szerint

ebben a helyzetben az egyetlen morális lépés csak az lehet Tar Mihály részéről, ha azonnali hatállyal lemond ügyvezetői pozíciójáról.

„A magánszféra szereplőjeként, önmaga reprezentánsaként olyan szintet képviselhet, amilyet kíván" – tette hozzá.

Felháborodott Tar Mihály sértő megjegyzésén a nagykanizsai Fidesz-frakció is. A képviselőcsoport vezetője a közgyűlés többségét adó baloldali ÉVE-frakciónak írt levelet. Ebben Szabó Szilárd frakcióvezető

azt kéri a helyi baloldaltól, hogy szabaduljanak meg a Kanizsa Médiaház ügyvezetőjétől, és mentsék fel a tisztség betöltésére méltatlanná vált Tar Mihályt.

A levélben azt írták, hogy sajnálattal és mély megdöbbenéssel tapasztalják immár többedszerre azt a minősíthetetlen és morális mélységet, amit az ÉVE-frakció által kinevezett Tar Mihály képvisel.

„A morális kérdésekben és a nyílt pártpolitikai megnyilvánulásokon túl a Kanizsa Médiaház magabiztosan menetel a teljes összeomlás felé, hiszen Tar Mihály a szakmaiatlan vezetésével nemcsak a hírszerkesztés tartalmát, a cég gazdálkodását, hanem a meglevő humánerőforrást is szétzüllesztette" – mutattak rá.