Megfejtették a gersekaráti gyilkosság rejtélyét

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatott nyomozást N. Zsolt ellen, aki a gyanú szerint 1996-ban Gersekaráton megölte H. Sándornét.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatott nyomozást N. Zsolt ellen, aki a gyanú szerint 1996-ban Gersekaráton megölte H. Sándornét
Vágólapra másolva!
A KR NNI a napokban zárta le az 1996-ban Gersekaráton megölt H. Sándorné nyomozati aktáját. A nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsított 47 éves, vasvári férfi ellen vádemelést javasoltak a nyomozók.
Vágólapra másolva!

1996 decemberének közepén ölték meg a gersekarátiak közösségi életét meghatározó Joli nénit. Két és fél évtizedet kellett várni, hogy kiderüljön, ki gyilkolhatta meg. Az alapos nyomozás ellenére ugyanis ezt csak 2021-ben sikerült kideríteni, amikor az ügy nyomozásába bekapcsolódtak a KR NNI életvédelmi nyomozói.

A gyilkost végül szakértői vizsgálatok alapján találták meg.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatott nyomozást N. Zsolt ellen, aki a gyanú szerint 1996-ban Gersekaráton megölte H. Sándornét Forrás: Police.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Életvédelmi Osztálya és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. július 6-án együtt fogták el a most 47 éves N. Zsoltot. A mindenre kiterjedő, aprólékos nyomozás során a rendőrök beszereztek minden olyan bizonyítékot, amely egyértelműen alátámasztja a férfi bűnösségét. Egy évvel az elfogása után az KR NNI-nél most zárták le a férfivel szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el a Vas Megyei Főügyészségnek.