Csőtöréssel vert át embereket egy budapesti férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi azt hazudta az embereknek, hogy csőtörés van a lakásukban, majd felajánlotta a segítségét, amihez pénzt kért. Az átvert emberek csak otthon vették észre, hogy átverték őket.
Vágólapra másolva!

A csaló először tavaly szeptemberben, egy újbudai buszmegállóban ment oda egy nőhöz és azt hazudta neki, hogy a lakásában folyik a víz és áztatja az alatta lakót. Ezek után felajánlotta a segítségét a gyors szereléshez. A nőnél nem volt pénz, ezért elment egy bankautomatához, levett 50 ezer forintot és odaadta a férfinak.

A csaló azt mondta a nőnek, hogy menjen haza, ő megveszi a szereléshez szükséges alkatrészeket, utána megy ő is.

A nő akkor jött rá, hogy átverték, amikor hazaért. Feljelentést tett a férfi ellen. Az eljárás közben kiderült, hogy a férfi korábban két idősebb embert is átvert ugyanezzel a módszerrel.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőröknek sikerült azonosítaniuk az 53 éves P. Lászlót, akit április 23-án gyanúsítottként kihallgattak, beismerő vallomást tett. A csalás miatt indított eljárást a rendőrök lezárták, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.