Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy Orbán Viktor is felszólal a dallasi CPAC-en

Vágólapra másolva!
A magyar jobboldal ma Európa, de talán az egész Nyugat legsikeresebb politikai közössége, ezért a CPAC Hungary házigazdájaként az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy Orbán Viktor lesz az amerikai CPAC egyik főszónoka - mondta Szánhó Miklós. 
Vágólapra másolva!

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy Orbán Viktor is felszólal a dallasi CPAC-en - közölte a szervezet. Az első európai Konzervatív Politikai Akció Konferencia, az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungary után augusztusban Dallasban rendezik meg a legnagyobb amerikai jobboldali seregszemlét. A magyar miniszterelnök idén májusban ismertette a hazai "dzsemborin" az azóta híressé vált 12 pontos jobboldali "sikerreceptet", és amint ma bejelentették, a jövő hónapban az Egyesült Államokban, a CPAC 2022 Texason mond majd nyitóbeszédet, ahol minden bizonnyal Donald J. Trump amerikai elnök is felszólal majd - tették hozzá.

Forrás: Origo

„Az Alapjogokért Központ büszke arra, hogy az első európai CPAC-et Budapesten szervezhettük meg, melynek főszónoka Orbán Viktor volt. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ott elhangzott beszéd óriási visszhangot váltott ki világszerte a konzervatív táborban, Magyarország miniszterelnökének jelenléte az Amerikai Konzervatív Unió által szervezett dallasi CPAC-en pedig mutatja a magyar jobboldal erejét és befolyását. A magyar kormányfő által bemutatott 12 pont rezonál a CPAC-ek szellemiségével, kiemelten a "keressünk barátokat, építsünk közösségeket", valamint az is, hogy nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszanunk."

"A magyar jobboldal ma Európa, de talán az egész Nyugat legsikeresebb politikai közössége, ezért a CPAC Hungary házigazdájaként az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy Orbán Viktor lesz az amerikai CPAC egyik főszónoka"

- mondta el Szánthó Miklós, a Központ főigazgatója, aki szintén előad majd a texasi konferencián. "Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Ezért tovább haladunk azon az úton, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását" - tette hozzá Szánthó.