Folyamatosan érkeznek a menekültek Budapestre

menekülteket fogadnak a rendőrök a budapesti BOK Csarnokban
menekülteket fogadnak a rendőrök a budapesti BOK Csarnokban
Vágólapra másolva!
A BRFK és a társszervek csütörtökön 224 menekültet fogadtak a fővárosban. Mindennap segítenek, amióta kitört az orosz-ukrán háború. 
Vágólapra másolva!

Ahogy eddig mindennap, amióta az orosz-ukrán háború kitört, a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel és a budapesti polgárőrökkel együtt tegnap is segített az Ukrajnából vonattal érkező menekülteknek.

Június 9-én 224 ember, köztük 97 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

menekülteket fogadnak a rendőrök a budapesti BOK Csarnokban Forrás: Police.hu

A rendőrök a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival is folyamatosan tartják a kapcsolatot.