A dunaújvárosi férfi 2019-ben tavaszán egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg egy Somogy megyei nővel, akit rávett arra, hogy Dunaújvárosba költözzön, és prostituáltként dolgozzon. A nő rájött, hogy kizsákmányolás áldozata lett, ezért 2020 júniusában elmenekült. A férfi ezért még ebben a hónapban rávett egy rossz anyagi körülmények között élő, kiszolgáltatott helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő nőt, hogy ugyanazt tegye, mint előző áldozata.
A "megkeresett" pénzt át kellett adniuk a stricijüknek, vagy a férfi kizsákmányolásban közreműködő anyjának, illetve két testvérének. A rokonok mindent magukra költöttek.
T. Attila és családtagjainak elfogására a dunaújvárosi rendőrök a Fejér megyei rendőrökkel és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együtt június 15-ére akciót szerveztek. Amikor átkutatták a férfi otthonát, több bizonyítékot is találtak a bűncselekményre. Ezeket lefoglalták, emellett a vagyonvisszaszerzés keretében
több millió forint értékű autót és egyéb értéktárgyakat foglaltak le.
A rendőrök a férfit, az anyját és két testvérét kihallgatták. T. Attilát és anyját őrizetbe vették, majd javasolták a letartóztatásukat, melyet a bíróság ma elrendelt. A két testvér szabadlábon védekezik.