Felmentette a bíróság a zagyvarékasi gyilkossággal vádolt férfit

Vágólapra másolva!
A 33 éves férfit azzal vádolták, hogy ő késelt halálra 2018 nyarán egy idős asszonyt az otthonában. A Szegedi Ítélőtábla most jogerősen is felmentette a férfit arra hivatkozva, hogy nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösségét.
Vágólapra másolva!

A gyilkossággal vádolt fiatal 2018-ban többször is drogozott, ami miatt konfliktusai voltak a szüleivel. Több éjszakát az utcán, vagy egy elhagyatott házban töltött.

Amikor be volt drogozva, gyakran sétálgatott Zagyvarékas utcáin.

helyszínelés az asszony Zagyvarékasi házánál 2018-ban Forrás: Police.hu

A vádiratban az állt, hogy 2018. július 1-jén este annak a 83 éves asszonynak a házánál sétált, akinek a kerítésére egy almaárusításról szóló felhívás volt kitéve. A férfi almát akart venni, ezért becsengetett az asszonyhoz, aki beengedte.

A házban valamin összevesztek, majd a férfi egy késsel többször megszúrta az asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A holttestét másnap találták meg.

Az ügyészség gyilkossággal vádolta meg a férfit, aki sem a nyomozás során, sem a bíróságon nem tett vallomást, de észrevételeiben következetesen tagadta, hogy ő ölte meg az asszonyt.

A bíróság első fokon felmentette a megvádolt fiatalt arra hivatkozva, hogy nem tudták minden kétséget kizáró módon bizonyítani, hogy ő gyilkolta meg az asszonyt.

Azt sem lehetett kizárni, hogy valaki más, egy máig ismeretlen ember volt a gyilkos, mivel az asszony kezén ismeretlen férfiak DNS-ét mutatta ki a szakértői vizsgálat. A házban pedig olyan tenyér- és ujjnyomtöredéket rögzítettek, amelyek szintén nem a megvádolt fiatal kezéről származnak, vagyis ezeket is egy ismeretlen hagyta ott. A Szegedi Ítélőtábla megalapozottnak tartotta a férfi felmentését, így az jogerős.