Rátámadtak egy teherautóra a piros lámpánál - videó

Vágólapra másolva!
Garázdaság miatt hallgattak ki egy férfit amiatt, mert rátámadt egy teherautóra Budapest 14. kerületében.
Vágólapra másolva!

A 37 éves férfi tavaly szeptemberben, Zuglóban veszett össze egy teherautó sofőrjével. Az egyik piros lámpánál

K. Ernő kiszállt a kocsijából, odament a teherautóhoz és megütötte az ablakot, és bele rúgott a hátsó sárvédőbe.

A sofőr mindent felvett a telefonjával, majd hívta a rendőrséget, de a férfit sem hagyta magára. Követte.

A rendőrök elfogták K. Ernőt, akit garázdaság miatt hallgattak ki. A férfi beismerő vallomást tett. A nyomozást most fejezték be, az ügy iratait elküldték az ügyészeknek.