Doktori címet hamisított magának, hogy könnyebb legyen munkát szereznie

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Doktori címet, és több diplomát is hamisított magának egy férfi. Ezeket felhasználva vállalt azután munkát. Többet is, ugyanis néhány hétnél tovább sehol maradt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi az interneten talált minták alapján a saját nevére elkészített egy hamis doktori oklevelet,

mely szerint magas szinten elsajátította a bölcsészettudományokat és a pszichológiai tudományt

egy szlovákiai egyetemen.

A férfi ugyanígy készített egy határozatot, amely szerint a magyarországi egyetem 2019. július 5. napján honosítja a szlovák doktori oklevelet.

Néhány nappal később be is jegyezték az irataiba a doktori titulust.

Nem ez volt az első hamisítása a vád szerint. Két évvel korábban három hamis egyetemi oklevelet készített a saját nevére, ezek szerint 2009. július 30-án

kiváló minősítéssel okleveles gépészmérnök-informatikus, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles kisgéptervező mérnök, 2009. július 30-án kiváló minősítéssel okleveles mérnök-informatikus végzettséget szerzett.

A férfi 2017-2020 között kilenc helyen dolgozott, minden alkalommal a hamis oklevelek egyikét használta. Igaz, minden helyen csak néhány napot, vagy hetet töltött el.

A Tatai Járási Ügyészség indítványozta, hogy tárgyalás mellőzésével ítéljék felfüggesztett börtönre.