Bérlethamisító bandára csaptak le budapesti rendőrök

Vágólapra másolva!
Bérlethamisítások bandára csaptak le a rendőrök. A banda vezetpőjét és több társát is őrizetbe vették. A néhány perce végetért sajtótájékoztatón a rendőrök elmondták, hogy a férfit korábban már többször büntették bérlethamisítás miatt, de ez nem tartotta vissza őt az újabb bűncselekményektől. Közben a BKK újabb intézkedéseket hozott azért, hogy kiszűrjék a hamisított bérleteket, és minimálisra csökkentsék az ilyen jellegő csalások esélyét.
Vágólapra másolva!

A budapesti rendőrök június 22-én fogták el a 69 éves E. Tamást, aki V. kerületi lakásában hőnyomtató, számítógépp, és BKK-automatákból származó hőpapír segítségével bérleteket hamisított.

Forrás: BRFK

"A hamis bérleteket leginkább ismerősi körében, és azok ismerősei között terjesztette.

egészen addig, amíg a BKK munkatársai felismerték a hamis bérleteket, és bejelentést tettek"

- mondta el Nagy-Kovács Dávid rendőr, majd hozzátette, hogy a férfi elfogása után átkutatták a lakását, ahol több, a hamisításhoz használt eszközt foglaltak le.

Forrás: BRFK

Az egyértelmű bizonyítékok ellenére E. Tamás tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Eredménytelenül. A férfit letartóztatták.

Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen esete.

2019-ben az V. kerületi, 2021-ben pedig a XIX. kerületi rendőrök folytattak nyomozást vele szemben ugyanilyen bűncselekmények miatt.

Az ügyben eddig öt embert hallgattak ki, a rendőrök azonban folytatják a nyomozást, és keresik a további elkövetőket.

rendőrség, sajtótájékoztató, sajtó, teve utca, 2022.06.29. Fotó: Major Kata - Origo

A BKK kommunikációs igazgatója elmondta, hogy 2018-ban egy bérlethamisító társaival együtt több százezres kárt okozott nekik azzal, hogy 2017. novemveréből származó bérletszelvényeket hamisított.

Forrás: BRFK

Az igazgató elmondta.

- mondta el Borsi Dávid.