A Főtáv hajlandó sztornózni a csepeli horrorszámlákat

FŐTÁV - Budapesti Távhőszolgáltató Nonprofit Zrt.
FŐTÁV - Budapesti Távhőszolgáltató Nonprofit Zrt.
Vágólapra másolva!
A Főtáv hajlandó sztornózni a csepeli "horrorszámlákat" - mondta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán újságíróknak, miután egyeztetett a Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet képviselőivel.
Vágólapra másolva!

A lakásszövetkezet által kezelt csepeli társasházak lakói több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak. A szolgáltató tudatta, hogy a számlák azon az adaton alapultak, amelyet a közös képviselő rögzített. A Főtáv közölte:

rendszere automatikusan figyelmeztette a közös képviselőt, hogy az adat jelentősen eltér a korábbiaktól, ő mégis feltöltötte azt.

Németh Szilárd az eset nyilvánosságra kerülésekor vizsgálatot szorgalmazott és bocsánatkérésre szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert. Sajtótájékoztatóján közölte: tárgyalt a lakásszövetkezet képviselőivel, akik arról tájékoztatták, hogy

megállapodásra jutottak a Főtávval, amely hajlandó sztornózni a számlákat, és új, a tényleges fogyasztást tükröző számlákat állít ki.

- mondta, hiányolva, hogy

a cég nem kért bocsánatot a lakóktól.

Mártha Imre luxuséletet él Forrás: Metropol

A politikus bírálta a fővárosi közműholding vezetőjét, "a Mártha Imre nevű Gyurcsány-fiókát", aki szerinte

Amíg ők "élik az urizálós életet", addig Csepelen több mint százezer forintos "horrorszámlákat" számláznak ki embereknek - mondta.

Karácsonyék nem hajlandók végrehajtani a rezsicsökkentést, nem tartják be a jogszabályokat, amelyek a lakókat fogyasztóvédelmi szempontból védik

- közölte a kormánybiztos. Az, hogy valaki tízszeres fogyasztásról kap számlát, olyan, mintha a boltban venne egy tábla csokit, de "hozzádobnak egy 15 kilós bélszínről egy számlát". A Főtáv a lakásszövetkezettel van kapcsolatban, nem pedig az emberekkel, és "akit nem találnak otthon, annak a fogyasztását nullára veszik, és ráterhelik a többire".

- mondta Németh Szilárd.