Óriási segítség a rendőröknek a drón a migránsáradat megállításában – mutatjuk hogyan

rendőrség, sajtótájékoztató, drón, rendőrségi drón,
Vágólapra másolva!
Magyarország évek óta küzd a migránsáradat megállításáért. Ebben folyamatosan a legmodernebb eszközöket veti be. Például a drónokat, amelyekkel a migránsok mozgását pontosan követni tudják. De nem csak ebben, másban is komoly segítséget nyújthatnak a drónok.
Vágólapra másolva!

A drónok használata az elmúlt években nagyon elterjedt. Nem véletlen, hiszen rengeteg dologra lehet használni. Például katonai célokra is, de akár magánemberek is használhatják, légifelvételek készítésére, amely persze nagyon látványos tud lenni.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A drónok használóinak komoly szabályokat kell betartaniuk, első körben nyilvántartásba kell vetetniük az eszközt, és feltüntetni rajta a nyilvántartási számot.

A drónhasználóknak ezen kívül el kell végezniük egy képzést, és vizsgát kell tenniük ahhoz, hogy az eszközt jogosan működtethessék.

A rendőrök a nemrég véget ért sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy

A drónoknak a rendőrségnél különösen fontos szerepe van abban, hogy ezáltal a munkatársaknak kevesebb adminisztratív tevékenységet kelljen végeznie.

Könnyebben követhetőek és kiszűrhetőek a közlekedési szabályszegések, ezért az ellenőrzések, közlekedési akciók során segíti a rendőrök munkáját, illetve a határvédelem során a migránsokkal szembeni intézkedést is megkönnyíti.

Ezekkel az eszközökkel könnyen nyomon lehet kísérni a migránsok mozgását, hogy hol és mikor akarják illegálisan átlépni a határt, vagyis akarnak bejutni az országba, annak kerítését átmászva, vagy szélsőséges esetben azt megrongálva.

Forrás: MTI/Molnár Edvárd

A drónhasználatra különféle korlátozások és jogszabályok vonatkoznak, melyek egyrészt elősegítik az eszközök biztonságos és hatékony használatát, másfelől pedig személyiségi jogokat védenek.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bár lakott területen belül szabadon használhatók a drónok, amennyiben azok szerepelnek a nyilvántartásban, néhány helyszínen, például nagykövetségeken és több magánintézmény területén tilos, illetve engedélykéréshez kötött a drónhasználat.

Rendezvények esetén pedig érdemes tájékozódni, hogy engedélyezett-e, és 24 órával előtte jelezni a drónhasználati szándékot.

A leggyakoribb szabálysértés, ha a tulajdonos nem használja a Mydronespace mobilalkalmazást, az általuk használt drón nem szerepel a nyilvántartásban,

a képzés elvégzése, illetve a vizsga letétele nélkül alkalmazzák őket, vagy nyilvános rendezvényeken bejelentés nélkül használják.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ilyen esetekben a rendőrök leginkább figyelmeztetnek. A drónhasználatra vonatkozó jogszabálygyűjtemény, csakúgy, mint maga a drónhasználat, rendkívül friss, és állandó változásban van, ezért fontosnak tartják, hogy időt adjanak az embereknek azok tanulmányozására.