10 milliárd forint feletti nettó árbevételt ért el a baloldali 24.hu kiadója

Central Médiacsoport, Varga Zoltán vállalkozó
Vágólapra másolva!
A napokban válnak nyilvánossá az egyes gazdasági társaságok 2021-ről szóló pénzügyi beszámolói. Ezúttal az Central Médiacsoport Zrt. eredményét nézte meg a Mediaworks Hírcentrum. Az Origó többször foglalkozott baloldali 24.hu kiadója, a Central tulajdonának sefteléseivel. Egyébként 2021-ben is rendkívül sikeres évet tudhatott maga mögött: a közel 13,3 milliárd forintos nettó árbevétele 71,5 millió forinttal haladta meg az előző évit, az 1,67 milliárd forintos adózott eredményénél pedig az elmúlt 5 teljes évben csak 2017-ben és a pandémia első évében, 2020-ban ért el jobb eredményt. A Centrál Médiacsoport beszámolójából az is kiderül, hogy a tulajdonos tavaly hozzávetőlegesen 2,4 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott. Tegyük hozzá: a saját kollégái által a háta mögött Trükkös Zotyónak gúnyolt vörösbáró, Varga Zoltán gátlástalan propagandaoldala, a 24 mindent megtett, hogy megszólja a kapott pénzt, a kampányban egymás után írogatták a kormányt támadó cikkeket. Az eredmény ismert.
Vágólapra másolva!

A 24.hu-t kiadó Central Médiacsoport Zrt. az ismert baloldali vörösbáró, Varga Zoltán érdekeltségébe tartozik, aki a 46 milliárd forintos vagyonával jelenleg a 34. leggazdagabb magyarnak számít. A vörösbáróhoz álfüggetlennek látszó magazinok, bulvárlapok meg tévéújságok is tartoznak - gondosan ügyelve, hogy főleg baloldali celebeket mutogassanak -, de még volt alkalmazottja nevén egy médiával foglalkozó blog is kapcsolódik hozzá.

A baloldali milliárdosról 2020-ban a Magyar Nemzet készített portrét.