Szijjártó Péter: Magyarország kész továbbra is részt venni a várható globális élelmezési válság megelőzését célzó nemzetközi erőfeszítésekben

Vágólapra másolva!
Magyarország kész továbbra is részt venni az ukrajnai háború nyomán várható globális élelmezési válság megelőzését célzó nemzetközi erőfeszítésekben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) konfliktusokkal és élelmezésbiztonsággal foglalkozó nyílt vitáján kiemelte, hogy Magyarország szomszédos Ukrajnával, így a háború közvetlen és közvetett módon is biztonsági

kockázatot jelent számára: egyrészt a harcok közelsége, másrészt a krízis kiváltotta esetleges újabb bevándorlóáradatok miatt.