Gyurcsány tovább bomlasztja az MSZP-t, a volt szocialista elnök is belépett a DK-ba

Gyurcsány Ferenc; Molnár Gyula elnök SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása politikus ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ sajtótájékoztató
Budapest, 2017. december 20. Molnár Gyula, az MSZP elnöke (b) és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke közös sajtótájékoztatójukon az Országgyűlés Irodaházában 2017. december 20-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula úgy döntött, hogy belép a Gyurcsány-pártba.
Vágólapra másolva!

Molnár Gyula bukott MSZP-s politikus a Facebook-oldalán hívta rá fel a figyelmet, hogy belépett a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióba (DK). Döntését a közösségi oldalán azzal indokolta, hogy: „Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni".

Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Molnár 2016 és 2018 között az MSZP vezetője volt, de belső pártviszályok és a 2018-as országgyűlési választáson elért rossz eredmény miatt lemondott az elnökségről, a parlamenti mandátumát viszont megtartotta.

Ezt követően elkezdett a DK-hoz közeledni, az előválasztásnak nevezett bohózaton már Gyurcsányék jelöltjeként indult Újbudán, de kikapott.

Mivel Gyurcsányék jelöltje volt, az MSZP vezetése 2021-ben kirakta őt a pártból.

Molnár 2022 májusáig volt parlamenti képviselő, az új országgyűlésnek tehát már nem tagja.