Testi-lelki pokolban élt négy kisgyerek egy dél-hevesi családban

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Komoly lelki károsodás ért négy kisgyereket, akiket a szüleik minden szempontból rendkívül elhanyagoltak, az egyiküket pedig a mostohaapja még meg is erőszakolta. A Heves Megyei Főügyészség emelt vádat emelt a szüleik ellen. 
Vágólapra másolva!

A párnak három közös kisgyereke volt és velük élt az asszony előző kapcsolatából született nagyobb lánya is. 2019 tavaszától emberhez méltatlan körülmények között laktak egy bérelt házban, ahol a legkisebb lány kivételével mind egy ágyban aludtak az egyik szobában. A szülők elhanyagolták a gyerekeiket, néha még enni sem adtak nekik. Otthon nem foglalkoztak velük, óvodába, iskolába sem járatták őket rendszeresen. Ennek következtében a kicsik testi fejlettsége, szókincse, valamint általános ismeret- és szociális szintje messze elmaradt a kortársaikétól. Emellett mosdatlanok, ápolatlanok voltak, egyikük visszatérően fejtetvességtől szenvedett. Anyjuk rendszeresen prostituáltnak állt, míg a gyakran otthon is drogozó apjuk alkalmi munkákat vállalt. A nevelőapa elég korán megkörnyékezte az akkor még gyermekkorú, nevelt lányát.

Többször előfordult, hogy – miután a kisebbek már elaludtak – mellé húzódott a közös ágyban, és kielégítette a nemi vágyát.

A gyermekek elleni úgynevezett "tevőleges és mulasztásos" bűncselekményeknek az vetett véget, hogy az illetékes gyámhatóság 2020 őszén a gyerekeket kiemelte a szülői házból és elrendelte, ideiglenes elhelyezésüket.

Végül nevelőszülőkhöz kerültek.

A Heves Megyei Főügyészség a szülőket négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésével, emellett a letartóztatás alatt álló férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszakkal vádolja. Vádiratában a főügyészség az javasolta, hogy az apát a bíró ítélje 11 és fél év fegyházbüntetésre, az anyát pedig 2 évre zárassa börtönbe. Emellett indítványozta, hogy végleg tiltsák el őket minden olyan foglalkozástól, amelyben gyerekekkel foglalkozhatnának és határozott időre a közügyektől is.