Vadászpuskával akarta agyonlőni az édesanyját egy szarvasgedei férfi

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Emberölés előkészülete miatt indult eljárás az ellen a szarvasgedei férfi ellen, aki agyon akarta lőni az édesanyját. Most zárták le a nyomozást.
Vágólapra másolva!

2021. október 3-án 17 óra 40 perckor jelentették a rendőrségen, hogy Szarvasgedén egy férfi a fegyverrel fenyegeti a rokonát. A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves támadót, aki szüleivel élt egy fedél alatt és alkoholt ivott mielőtt kora este összeveszett volna az édesanyjával.

Hangosan kiabált, majd engedéllyel tartott vadászfegyverébe lőszert töltött és halálosan megfenyegette az idős asszonyt.

Az élettársának sikerült tőle elvenni a fegyvert, ezért nem tudta meghúzni a ravaszt és ezért nem sérült meg senki. A támadót bevitték a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol őrizetbe vették,

és emberölés előkészülete miatt indítottak ellene eljárást.

A vadászpuskát lefoglalták, míg további, engedéllyel tartott lőfegyvereit hatósági tárolásba helyezték és kezdeményezték az engedélye bevonását. A nyomozók most zárták le a nyomozást az ügyben, amelynek iratait vádemelési javaslattal küldték el a megyei főügyészségre.