Vágólapra másolva!
Megtévesztő grafikonok helyett társadalmi egyeztetést követel a Fidesz budapesti szervezete a főpolgármestertől a rakpart autómentesítése kapcsán - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint súlyos szakmai kérdésekre nem adott még választ a főpolgármester.
Vágólapra másolva!

Karácsony kampányígéretei ellenére továbbra is elzárkózik a széles körű társadalmi egyeztetés elől, ahhoz ragaszkodik, hogy saját vízióit kövesse a budapestiek akarata helyettreagált a Fidesz fővárosi szervezete arra, hogy a főpolgármester a minap egy közvélemény-kutatásra hivatkozva bejelentette: a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart belvárosi, a Lánchídtól az Erzsébet hídig tartó szakaszának autómentesítését. Karácsony ezért

– jósolta közösségi oldalán a fővárosi Fidesz.

A kormánypárt úgy véli, hogy

– idézték fel. Rámutattak továbbá, hogy

a főpolgármester súlyos szakmai kérdésekre nem adott még megfelelő választ;

például hogy hová terelné Pest északi–déli irányú közlekedését, hogyan csökkentené a budapesti autóforgalmat, illetve hogyan oldaná meg, hogy a Belvárosban élők számára ne legyen elviselhetetlen a zaj- és légszennyezés a rakpartról a belső utcákba terelt forgalom miatt? Megtévesztő grafikonok helyett valódi konzultációt, árokásás helyett kompromisszumokat várunk Budapest főpolgármesterétől! – szögezte le a Fidesz.

Karácsony hárít

A Magyar Hírlap arról is ír, hogy a kutatás eredményei valóban kérdésesek, például miután a főpolgármester bejegyzését az Index szemlézte, és szavazást indítottak: a három választható lehetőség közül az eddigi eredmények alapján magasan vezet a rakpartot az autós forgalom számára fenntartók aránya, erre a lehetőségre közel húszezren szavaztak, míg kilencezren vannak azok, akik teljesen vagy részben lezárnák az érintett szakaszt.

A főpolgármesternek politikai értelemben rendkívül fontos ez a kérdés, hiszen választási ígéretei között szerepelt, habár az intézkedésről maga a főpolgármester is tudja, hogy nem örvend teljes támogatottságnak a budapestiek körében. Valószínűleg ezért csak az országgyűlési választások után jelentette be a rakpart lezárását.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a főpolgármester posztja alatt úgy fogalmazott:

Emlékeztette Karácsonyt arra, hogy az országgyűlési választások alkalmával is megégette magát a baloldal a hasonló felmérésekkel. Eközben Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője például sürgeti a rakpart teljes hosszában való lezárását, illetve nehezményezi, hogy Karácsony Gergely szerint a dugódíj bevezetése nem időszerű. Ugyanakkor nem vázolt fel alternatívát arra, mely útvonalakkal lehetne kiváltani a rakpart forgalmát.