Robbantással fenyegetett meg egy fővárosi rendőrkapitányságot egy férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi nem tudta elviselni, hogy az élettársa szakított vele, ezért robbantással fenyegette meg a nő munkahelyét, ami az egyik fővárosi rendőrkapitányság.
Vágólapra másolva!

Az 58 éves férfi 2021 április végéig élt élettársi kapcsolatban egy nővel, aki az egyik budapesti rendőrkapitányságon dolgozott.

Nem tudta feldolgozni a szakítást, bosszút akart állni a nőn, ezért tavaly júniusban felhívta a 112-es segélyhívót és azt mondta, hogy aznap bomba fog robbanni a kapitányságon.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfit pár hónappal korábban a bíróság szintén közveszéllyel fenyegetés miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 évre felfüggesztett.

Most az ügyészség szintén közveszéllyel fenyegetés miatt emelt vádat ellene. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre, valamint a korábban kiszabott büntetését is hajtsák végre – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.