4 és 6 éves gyerekeket zaklatott szexuálisan a borsodi pedofil

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Mind a két kisgyerekhez alvási időben ment be a 15 éves, és zaklatta őket szexuálisan. A kislány nem mert beszélni a történtekről, a kisfiú viszont igen. A támadót felfüggesztett fiatalkorúak börtönére ítélhetik.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a fiatal fiú nevelőszülőknél élt egy borsodi kistelepülésen. A felnőtteken kívül velük lakott még egy 4 éves fiú és az ő 6 éves nővére.

Az idősebb fiú 2020 nyarán a délutáni alvásidőben bement a kislányhoz a szobájába és őt szexuálisan zaklatta.

Néhány hét múlva bement a kisfiú szobájába is, és őt is molesztálta, majd azt mondta neki, hogy

ne beszéljen senkinek a történtekről.

A gyerek azonban másnap, amikor alváshoz készülődött, a nevelőszülője édesanyjának elmondta, hogy mi történt vele, aki pedig rögtön mindent elmondott a nevelőszülőnek.

A 15 éves fiút felfüggesztett fiatalkorúak börtönére ítélhetik, pártfogót rendelhetnek ki mellé, és eltilthatják minden olyan foglalkozástól, ahol gyerekekkel kerülhetne kapcsolatba.