Hódi Pamelán és Mazsin múlik, hogy megtudjuk, hogyan halt meg Berki Krisztián

Berki Krisztián, 2021. július 13., bíróság, tárgyalás, bűnügy, bűntett, közlekedés, büntetőfékezés
Berki Krisztián a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságán 2021 július 13-án
Vágólapra másolva!
Berki Krisztiánt nem gyilkolták meg. Egyelőre mindössze ennyi biztos. Azt azonban, hogy pontosan mitől halt meg, lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni. Legalábbis hivatosan, első kézből nem. Azt ugyanis csak a jogutódokkal közlik majd. Berki Krisztián volt, és jelenlegi felesége kezében van a döntés, hogy felhatalmazzák-e a rendőröket, hogy részleteket közöljenek.   
Vágólapra másolva!

Pénteken reggel, 41 évesen meghalt Berki Krisztián. A holttestét reggel, az erkélyen találta meg a kislánya, aki az édesanyját hívta. Az eset óta továbbra sem lehet tudni, hogy mi is történt pontosan, miben halt meg Berki Krisztián.

Ami biztos, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, vagyis nem gyilkosság történt, ezért közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet.

Berki Krisztián a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon tavaly nyáron. Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

Mit is jelent pontosan a közigazgatási eljárás?

Ebből pedig az következik, hogy az újságírókkal nem fogják közölni a halál pontos okát.

Lichy József az Origónak elmondta, hogy mivel közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet, így nem nyilvános, valamint személyiségi jogok kötik a rendőröket.

– mondta az ügyvéd.

Ezen felül, közigazgatási eljárásnál a halott személyiségi jogai sokkal érzékenyebben érvényesülnek, mint egy bűnügyi eljárásban. Berki Krisztián, mivel meghalt, ilyen értelemben jogképességgel nem rendelkezik, mert a halál pillanatában ez megszűnik. De vannak jogutódai, örökösei.

"A lányai és a felesége a jogutódai. Egy ilyen eljárásban, a halottnak bármilyen személyiségi jogot érintő információt csak a jogutódok hozzájárulásával lehet közölni.

Kiskorú gyerekekről van szó, így az anya jogosult hozzájárulni ahhoz, hogy a rendőrség bármit közöljön. A két hölgy tud a gyerekek nevében eljárni" – mondta dr. Lichy József. Vagyis a közös, kiskorú gyermekük miatt Hódi Pamela is Berki Krisztián jogutódjának számít, mivel ő járhat el a kislánya helyett.

Forrás: BERKI KRISZTIÁN

Ilyen esetben a jogutódok hozzájárulása nélkül sem a rendőrség, sem más szervek nem közölhetnek semmit, még a halál okát sem.

Ha a jogutódok, vagyis a gyerekek, vagy a felesége közül csak az egyikük is megtagadja, hogy a hatóságok közöljenek valamit az esetről, akkor nem tehetnek semmit.

Azonban ez csak a hatóságokra vonatkozik, egymás irányába nincsenek így elkötelezve.

– tette hozzá az ügyvéd.

Ezek szerint csak akkor tudhatjuk meg mi okozta Berki Krisztián halálát, ha azt Berki Mazsi, vagy Hódi Pamela elárulja.

Ahogyan azt az Origo elsőként megírta, pénteken reggel több rendőr autó és egy mentő ment ki Berki Krisztián házához. Nem sokkal később a felesége, Berki Mazsi is megérkezett, valamint a volt felesége, Hódi Pamela is.

A rendőrök az Origónak időközben elmondták, hogy egy haláleset miatt helyszínelnek, az idegenkezűség nem merült fel.

Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ki halt meg, de a hozzátartozók reakcióiból sejteni lehetett, hogy Berki Krisztián.

Ezt később Berki Mazsi a Borsnak meg is erősítette.