Május 1-én egy nő jelentette a segélyhívón, hogy párjának ellopták a mobiltelefonját. A Hajdú-Bihar megyei településen lévő vendéglőhöz két rendőr érkezett, hogy meghallgassák a nőt az esetről.
A részeg nő hangosan kifogásolta a rendőri intézkedést, majd egyikükkel testközelből kiabálni kezdett aki erre eltolta magától. A nő emiatt
hadonászni és csapkodni kezdett, majd a társa segítségére siető rendőrt is többször meglökte, egyszer pedig mellkason ütötte.A rendőr ekkor testi kényszert alkalmazott vele szemben, ám a nő tovább hadonászott és rúgkapált, majd megkarmolta a rendőrt, aki vérző sérülést szenvedett.
A nő még a bilincselése közben is rugdosódott, és kétszer is
megpróbálta lefejelni a szolgálati autóban ülő rendőrt, emellett folyamatosan szitkozódott, és fenyegetőzött, hogy megöli őket.
Az ügyészség elrendelte a nő őrizetét, majd gyanúsítottként kihallgatta.
Az ügyészség javasolta a többszörösen büntetett nő letartóztatását,
aki szándékos szabálysértések elkövetése miatt többször is szerepelt a szabálysértési nyilvántartásban.