Álrendőrök loptak meg több százezer forinttal idős budapesti embereket

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva loptak meg idős embereket. Az utolsó lopás után autóval menekültek a szirénázó rendőrök elől. Három autónak is nekiütköztek. Őket, és az egyik vétlen autós sofőrjét is kórházba kellett vinni. A rendőrök most azt is vizsgálják, hogy összesen hány áldozatuk lehet. 
Vágólapra másolva!

Októberben indítottak a rendőrök nyomozást, egy csalási ügyben, akkor még ismeretlenek ellen. Egy páros Újbudán, az utcán szólított meg egy idős férfit.

Rendőrként mutatkoztak be, és azt állították, hogy egy betörési időben nyomoznak. Igazolásként egyikük a mobiltelefonján mutatott egy fotót egy rendőrigazolványról, vagy legalábbis valami hasonlóról.

Hazakísérték az idős férfit, azzal az ürüggyel, hogy az otthonában lefényképezik a pénzét és az ékszereit.

A férfi és szintén idős felesége elővették értékeiket, amelyeket a banda tagjai egy óvatlan pillanatban elloptak. Az okozott kár többmillió forint volt.

Hasonló módszerrel próbálkoztak két hete is. Megint az utcán szólítottak meg egy idős férfit, akinek mobiltelefonon mutattak rendőrigazolványt, és azt mondták neki, hogy betörtek otthonába.

Hazakísérték, hogy ellenőrizhessék, mi tűnt el, de az egyik szomszéd kijött a lépcsőházba, kérdőre vonta az állítólagos rendőröket, akik inkább elmenekültek.

Két napja a XIV. kerületben ugyanezzel a módszerrel egy idős embertől több százezer forintot loptak el.
A páros kocsiját az utolsó akciójuk után nem sokkal próbálták megállítani. A két férfi a szirénázió rendőrautók elől menekülve nekiütköztek három autónak.

Forrás: Police.hu

A két menekülő férfit és az egyik vétlen autó sofőrjét a mentősök kórházba vitték. A párost azóta a rendőrök már kihallgatták. Most azt is vizsgálják, hogy vannak-e további áldozataik.