A kiskunhalasi rendőrök
április 11-én reggel lopás miatt vettek őrizetbe egy 25 éves, helyi férfit, aki az elmúlt két és fél hónapban ötször lopott a városban.
Négy esetben cégek telephelyére tört be, utoljára pedig egy kiskunhalasinak okozott kárt. A tolvaj módszere az volt, hogy
átmászott a kerítéseken, majd a szivattyútól a fémhulladékig mindent vitt, ami a keze ügyébe került.
Két helyen több mint egymilliós kárt okozott.
A rendőrök a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei és kihallgatások alapján
azonosították a fiatalt, akit már őrizetbe vettek, kihallgatták és javasolták a letartóztatását.
A nyomozás során kiderült, hogy
a tolvajnak három, alkalmi bűntársa is volt. Az ő szerepüket szerepét még vizsgálják, ezért egyelőre szabadlábon védekeznek
- írja a Police.hu.