Idén januárban bejelentés érkezett a kiskunmajsai rendőrökhöz arról, hogy
egy tolvaj megbontotta az egyik ház tetőszerkezetét, majd bemászott, és egy pár pótkocsi rugóköteget, illetve traktor alkatrészeket elvitt.
Két hónappal később az egyik iskolából értesítették a rendőröket arról, hogy valaki
besurrant az épületbe, és 10 ezer forintot elvitt egy osztály pénzéből, aztán menekülés közben megrongálta a mosdó egyik ablakát.
Két napra rá egy láncfűrészt loptak el egy autó rakteréből, aztán telefont és pénzt egy irodaházból.
Ez utóbbi esetben is a bevált tetőbontás módszere.
Ezután kétszer
temetőből lopott sírokat gondozó nyugdíjasoktól.
Az utolsó bűncselekményét tegnap követte el.
Egy 67 éves nő táskáját vitte el az egyik sírról, amit az asszony őrizetlenül hagyott, amíg vízért ment a kúthoz.
A rendőrök néhány óra múlva lecsaptak rá, elfogták és őrizetbe vették a 32 éves helyi férfit, majd hat lopás miatt kihallgatták, és javasolták a letartóztatását.