Pszichiátriai megfigyelés alatt áll a kamionsofőr, aki egy kislányt gázolt halálra Kiskunfélegyházán

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Két napja, április 27-én reggel 7 óra 30 perc körül Kiskunfélegyházán, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Csongrádi út kereszteződésében egy kamionos elütött egy bicikliző, 14 éves lányt. Érte a helyszínen küzdöttek a mentősök, a kamionsofőrt pedig sokkos állapotban vitték kórházba. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Borsnak azt mondta, ilyen esetben gyakori, hogy az ember élete végéig képtelen feldolgozni azt, ami tett és már az olyan helyzeteket is kerüli, amelyek felidézhetik, vagyis lehet, hogy a férfi többé nem ül volán mögé. A sofőrt azóta is a kórházban tartják megfigyelés miatt.
Vágólapra másolva!

Fanni épp az iskola felé tartott, amikor megtörtént a tragédia. A mentősök sokáig próbálták újraéleszteni a gyereket,

de nem sikerült nekik, a helyszínen belehalt a sérülésibe.

Eközben a balesetet okozó férfi, aki azonnal kiszállt a kamionból, amikor rájött, mit tett, mellette állt és sírva fakadt.

Sokkot kapott és kórházba került pszichiátriai megfigyelésre.

A szemtanúk azt mondták, nem lehetett megnyugtatni. A férfit azóta sem engedték ki, még a kórházban van.

Makai Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Makai Gábor pszichológus a Borsnak arról beszélt, hogy a férfi valószínűleg

élete végéig vádolni fogja magát a történtek miatt, és talán sosem lesz képes feldolgozni.

"Folyamatosan a fejében lehet a tudat, hogy ha nem is szándékosan, mégis halálos balesetet okozott, ráadásul egy 14 éves kislány esett az áldozatául. Az ilyen balesetek okozói szeretnék az idő kerekét visszafordítani, de tudják, ez nem lehetséges. Óriási érzelmi zűrzavart élnek meg, a pszichés teher hatására pedig traumatikus állapotba kerülnek. Tulajdonképpen bennük is beindul egyfajta gyászreakció, amit a bűntudat felerősít – mondta a szakember, és hozzátette, hogy gyakran előfordul, hogy az emberek próbálják távol tartani magukat olyan az dolgoktól, helyzetektől, melyek emlékeztetik őket a tragikus eseményekre.

Ebben az esteben az is elképzelhető, hogy a sofőr többénemcsak kamiont, de autót sem lesz képes vezetni.

A kamionsofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást.