Bajza utcai gyilkos: Elborult az agyam

MEGÖLTEK EGY FÉRFIT TERÉZVÁROSBAN
Vágólapra másolva!
Most zárták le a nyomozást annak a középkorú nőnek az ügyében, aki 2 évvel ezelőtt megismerkedett egy férfival, felment a lakására és meggyilkolta. Miután ezzel végzett, mindent elvitt a lakásból, ami a keze ügyébe került. Először tagadta, hogy ő ölte meg, de aztán beismerő vallomásában azzal magyarázkodott, hogy elborult az agya.
Vágólapra másolva!

2020. április 17-én 18 óra után jelentették be a VI. kerületi Bajza utca 64. szám alatti társasházból, hogy a földszinten lakó 64 éves férfit nem látják. A bejelentő azt mondta, szokásával ellentétben reggel nem szólt a rádiója, és nem látják kijárni a lakásból.

Mivel feltételezték, hogy rosszul lett, és nem tud segítséget kérni, mentőt hívtak hozzá.

helyszínelő dolgozik a Bajzai utcai rablógyilkosság tetthelyén Forrás: Police.hu

Ahogyan korábban megírtuk, a mentősök nehezen tudtak belépni a bejárati ajtón, mert csak résnyire nyílt ki.

A férfi meztelen holtteste ugyanis az előszobában feküdt, és eltorlaszolta az ajtót. Azonnal látták, hogy több késszúrással végeztek az áldozattal,

ezért értesítették a rendőröket, akik forró nyomon indultak gyilkosa nyomába.

A helyszíni szemlén ujjnyomokat és DNS-nyomokat is rögzítettek. Ezzel párhuzamosan a rendőrök

kikérdezték a házban lakókat. Megállapították, hogy az áldozat április 16-án, csütörtökön délelőtt fél tíz körül érkezett haza egy nővel, aki 18 óra körül hagyta el a lakást.

A rendőrök néhány órán belül azonosították a gyilkost, akivel az áldozat a Nyugati pályaudvaron ismerkedett meg a halála napján. Haza is vitte.

A 44 éves T. Olgát másnap reggel fogták el, 2020. április 20-án pedig letartóztatták.

a helyszínelők fotója a Bajza utcai tetthelyről Forrás: Police.hu

Bár sok bizonyíték ellene szól, többek között a cipőjén talált vérnyomok és az is, hogy több tanú felismerte őt kamerafelvételről, a nő eleinte tagadta a gyilkosságot. Végül mégis beismerte a tettét. Ezzel mentegetőzött:

A nő ötvenszer szúrta és vágta meg a férfit egy késsel, aki helyben belehalt a súlyos sérüléseibe. Aztán a gyilkos műszaki cikkeket, szerszámokat és kávét csomagolt magának és egyszerűen elséltált.

Mozgását lehetett követni az utcai térfigyelő kamerákkal. Ezekből is osztottak meg képkockákat a rendőrök.

kamera rögzítette, hogy együtt hazamennek - gyilkos és áldozat - majd a nő egy nagy csomaggal távozik a tetthelyről Forrás: Police.hu

A rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.