A fél országot végiglopta két hónap alatt két sorozatbetörő

Vágólapra másolva!
Fegyházba kerülhet az a többszörösen büntetett budapesti, és sátoraljaújhelyi férfi, akik két hónap alatt 12 lakást fosztottak ki országszerte saját készítésű álkulcsok segítségével, illetve zártöréssel.
Vágólapra másolva!

A két férfi előre megosztotta egymás között a feladatokat, és abban is megállapodtak, hogy a lopott holmikat hogyan fogják elosztani.

A budapesti férfi házilag álkulcsokat készített, és szerszámokat vett, majd gyakorolt velük annak érdekében, hogy a lopások alkalmával minél gyorsabban és hatékonyabban törje fel a zárakat.

A helyszínekre budapesti férfi autójával érkeztek, majd a lopott értékeket is azzal szállították el. A két férfi főleg többlakásos épületekbe ment be, ahol feltűnés nélkül tudtak közlekedni, illetve olyan időpontokban követték el a betöréseket, amikor a lakók többsége nem volt otthon.

A zárakat általában hamis kulccsal, két esetben pedig hengerzártöréssel nyitotta ki a budapesti férfi, majd társa ment be a lakásokba, ahol egy táskába pakolta be a helyszínen talált értékeket:

arany ékszereket, órákat, parfümöket és pénzt. Eközben a másik férfi kint maradt a folyosón, és csengetéssel jelezte, ha jött valaki. A lopott pénzt egymás között fele-fele arányban elosztották, az értékeket pedig eladták.

Forrás: Police.hu

A két férfi 2020 októbere és decembere között

12 lakásba tört be országszerte, többek között Gyulán, Esztergomban, Tatán, Székesfehérváron, Győrben, Miskolcon, Várpalotán, Budapesten, Debrecenben.

Emellett Tatabányán egy autóalkatrész üzletet törtek fel, ahonnan több mint 200.000 forintos értékben loptak motorolajokat. Volt olyan lakás, ahol 14.000 forintnyi, de olyan is, ahol hárommillió forintnyi kárt okoztak.

Összesen több, mint 12 millió forintra tettek szert

a betörésekkel.

Forrás: Police.hu

Az ügyészség

javasolta a két férfi letartóztatását az ítélethirdetés napjáig, emellett fegyházbüntetés kiszabását, a károk megtéríttetését, illetve az okozott károkkal egyenértékű vagyonelkobzást.

Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a vádlottak

feltételes szabadságra nem bocsáthatóak, illetve a budapesti férfit a vezetéstől is tiltsa el.

A nyomozás során keletkezett 7,2 millió forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetniük.