Jakab Péter nyáron óriásit bukhat
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A megúszás politikáját választják azok a baloldali politikusok, akik egymásra mutogatnak ahelyett, hogy a saját tévedéseikkel néznének szembe. A legjellemzőbb példa erre Jakab Péter, akinek pártja a legnagyobb veszteséget szenvedte el szavazatszámokban, ennek ellenére első nyilatkozatában Márki-Zay Pétert hibáztatta – mondta el az Origónak adott interjúban Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője. Erdélyi szerint egyre többen mondják ki a baloldalon, hogy stratégiai hiba volt a Jobbik bevétele az összefogásba. Hozzátette: ehhez hasonló stratégiai hiba lenne ugyanilyen formában folytatni az együttműködést egy olyan vereség után, amilyet az elmúlt vasárnap szenvedett el a baloldal. Ami Jakab Péter további sorsát illeti, pártelnöki mandátuma 2022. június 30-ig tart. Egy, a mostanihoz hasonló bukás után logikus lenne egy új elnök megválasztása, akadhatnak kihívói, tehát Jakab Péter semmiképpen sem dőlhet hátra.
A baloldal történelmi vereségét Márki-Zay Péter elismerte, viszont Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc is őt okolja a bukásért. Miért nem mond le egyetlen baloldali pártelnök sem? 2018-ban Vona Gábor Jobbik-pártelnök megtette ezt.
Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc egyaránt a könnyebbnek tűnő utat választották Márki-Zay Péter hibáztatásával. Tény, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kommunikációs ámokfutása hozzájárult az ellenzék történelmi vereségéhez, azonban ennek egyéb okairól nem beszélni hiba a pártvezetők részéről. Ilyen okok
az előválasztás intézményének totális félreértése, a Jobbik beemelése az összefogásba, illetve politikusaik vállalhatatlan tetteinek és kijelentéseinek folyamatos mentegetése, vagy épp annak az illúziónak a kergetése, hogy létezik a Fideszből kiábrándult szavazók tömege.
Jellemző, hogy Tóth Bertalan kifejezetten arról beszélt:
fel sem merült az ellenzéki pártvezetők lemondása. Ez is jól mutatja, hogy sokuk esetében egyszerű egzisztenciális kérdés a politikusi lét.
Amíg pedig ez így marad, nem várható valódi ellenzékváltás. Pedig az emberek a választásokon nemcsak a kormány megerősítésére, de az ellenzék leváltására is szavaztak.
A vereség után azt látjuk, hogy civakodnak és egymást okolják a baloldali politikusok. Hogyan lehet ezt értékelni?
A választások után, az eltelt napokban tett baloldali politikusi megnyilvánulások adnak némi ízelítőt abból, hogy kormányon hogyan viselkedtek volna.
Legkésőbb mostanra látszik, hogy egy kizárólag a hatalom megszerzésére fókuszáló koalíció nem alkalmas arra, hogy valódi alternatívát nyújtson az embereknek. A megúszás politikáját választják mindazon ellenzéki politikusok, akik egymásra mutogatnak ahelyett, hogy a saját tévedéseikkel néznének szembe.
A legjellemzőbb példa erre Jakab Péter, akinek pártja a legnagyobb veszteséget szenvedte el szavazatszámokban, ennek ellenére első nyilatkozatában a közös kormányfőjelöltet hibáztatta. Ugyanez figyelhető meg azon kis ellenzéki pártok esetében is, amelyek valós társadalmi támogatottság nélkül jutottak parlamenti képviselethez különböző háttéralkuk miatt, majd az eredmények ismeretében azonnal saját magukon kívüli eseményeket, illetve szereplőket kezdtek el okolni a vereségért.
A kudarc okaként azonosíthatóak akár az előválasztás hibái?
Az előválasztás intézményének fontos szerepe van Nyugat-Európában, és legfőképp az Egyesült Államokban. Fontos azonban, hogy ezek esetében egy párton belül kell a választóknak egy jelöltet kiválasztaniuk. Ennek totális félreértése volt a hazai ellenzék által szervezett előválasztás. Egyrészt olyan pártok között folyt, melyek fundamentális kérdésekben nem értenek egyet egymással. Elég itt az adópolitikára, vagy épp a határon túli magyarok szavazati jogára gondolni. Másrészt szó sem volt valódi versenyről, hiszen sok választókörzetben egyszereplős vagy de facto egy szereplő felállás volt. Mindez oda vezetett, hogy
olyan jelöltekkel vágtak neki az ellenzéki pártok a választásnak, akik sokak számára elfogadhatatlanok voltak még a baloldalon is. Ebből viszont logikusan következett az a szavazatvesztés, amely sok egyéni ellenzéki jelölt esetében megfigyelhető volt.
Hová tűntek a Jobbik szavazói, és mi lehet Jakab Péter sorsa?
A Jobbik 2018-as szavazói két nagy csoportba sorolhatóak.
Hozzávetőleg egyharmaduk a Mi Hazánkra voksolt, így bejuttatva a pártot az Országgyűlésbe. Sokan viszont otthon maradtak, hiszen morálisan elfogadhatatlannak tartották olyan jelöltek támogatását, akik Gyurcsány Ferenc és az MSZP támogatását élvezik.
Egyre többen mondják ki a baloldalon, hogy stratégiai hiba volt a párt bevétele az összefogásba. Ehhez hasonló stratégiai hiba lenne ugyanilyen formában folytatni az együttműködést egy olyan vereség után, amilyet az elmúlt vasárnap szenvedett el az ellenzék.
Ami Jakab Péter további sorsát illeti, pártelnöki mandátuma 2022. június 30-ig tart. Egy, a mostanihoz hasonló bukás után logikus lenne egy új elnök megválasztása.
Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy az elmúlt időszakban a pártelnök kiszorított minden olyan embert, aki nem feltétlenül lojális hozzá. Elég csak a párt elnökségének névsorát végignézni. Ennek fényében elnöki mandátumának megtartása nem lehetetlen, bár már most látszanak arra utaló jelek, hogy lehetnek kihívói.
Hogyan értékelhető, hogy az előzetes hírek szerint Márki-Zay Péter, Dobrev Klára és Karácsony Gergely sem veszi át mandátumát?
Nem új keletű dolog ez, hiszen mind a 2014-es, mind a 2018-as választásokon voltak olyan baloldali politikusok, akik jó előre bejelentették, hogy nem, vagy csak ellenzéki győzelem esetén veszik át a mandátumukat. A legárulkodóbb e tekintetben Bajnai Gordon kijelentése a 2014-es választások idején:
Nem azzal a céllal tértem vissza 2012-ben a politikába, hogy független ellenzéki képviselő legyek a parlamentben.
Ez persze valamilyen formában a választók félrevezetése, hiszen olyan emberek kérnek bizalmat, akiknek sok esetben nincs vagy nem volt szándékukban a választókat képviselni.
Figyelemre méltó, hogy a kormányoldalon erre viszont nem látunk példát. Mind egyéni körzetekben, mind az országos listán olyan politikusok szerepeltek, akik akár sikeres polgármesteri pályafutás után is azért lettek képviselők, hogy valóban a választókért dolgozzanak.