Megkéseltek egy szabolcsi férfit az utcán - videó

rögzítette a családi házon elhelyezett kamera, hogy két férfi megtámad egy harmadikat egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen
rögzítette a családi házon elhelyezett kamera, hogy két férfi megtámad egy harmadikat egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen
Vágólapra másolva!
Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolnak egy egy testvérpárt, mert az utcán rátámadtak, megkéseltek egy embert.
Vágólapra másolva!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádirata szerint egy férfi 12 év együttélés után szakított az élettársával, mert a nő beleszeretett másba. Azt viszont megengedte a nőnek, hogy gyerekeivel együtt a családi házukban maradjon azzal a kikötéssel,

hogy új párja oda nem teheti be a lábát.

Február 2-án a férfi felkereste volt élettársát. A házban találta az új párját is, akit elzavart. A nő új párja felhívta a testvérét és elmesélte neki, mi történt. A testvér telefonon beszélt a férfivel, hogy találkozzanak az utcán, és tisztázzák az eseményeket. Az új pár és testvére már az utcán várta a férfit, akivel heves vitába bonyolódtak.

Megrúgdosták, majd mindketten előkaptak egy-egy kilenc centis pengéjű kést, többször mellkason szúrták az áldozatot.

Mindezt rögzítette a családi házon elhelyezett kamera:

A támadás után elmenekültek.

A férfi életveszélyes állapotba került,

vérzését az élettársa csillapította egy törölközővel, amíg nem került kórházba. Sérülései hat hét alatt begyógyultak.

A két támadó még aznap önként jelentkezett a rendőrségen, és részletes beismerő vallomást tett.

Azt mondták, mindent megbántak. A nyomozás során 600 ezer forint jóvátételt fizettek az áldozatnak és bocsánatot is kértek tőle. A vádiratban az ügyészek azt javasolták, hogy a bíró ítélje őket felfüggesztett börtönbüntetésre. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.