A vád szerint a férfi 2020 májusától augusztusáig közös bátonyterenyei lakásukban rendszeresen rátámadt a nejére.
Többször felpofozta, de előfordult olyan is, hogy egy műanyag slaggal ütötte meg amellett, hogy gyakran fenyegette meg halálosan.
Augusztusban már ököllel verte és rugdosta. A nő egész testén látszott brutális férje keze és lába nyoma. Mindenhol zúzódásos, bevérzéses sérüléseket szenvedett.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a férfi ellen kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés és zaklatás miatt emelt vádat és börtönbüntetést indítványozott.
Arra az esetre, ha a bíróság előkészítő ülésén a férfi beismerő vallomást tesz és bűnösnek vallja magát, amivel lemond a tárgyalás tartásához való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hó börtönbüntetés kiszabására tett ún. „mértékes indítványt". Ha a bíróság elítéli, a férfinak a korábban vele szemben kiszabott további 1 év 2 hó felfüggesztett szabadságvesztést is le kell töltenie. A korábban letartóztatott, majd bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ügyében a Salgótarjáni Járásbíróságon döntenek majd.