Befejezték a rablásról hazudozó pénzszállítós ellen indított nyomozást

Vágólapra másolva!
Unalmasnak találta a munkáját egy pénzszállító cég biztonsági őre, ezért kitalálta, hogy ki akarták rabolni, ő pedig hősiesen megvédte a nála lévő pénzt. A történetet elmondta a munkatársának, aki hívta a rendőröket. A nyomozók hamar rájöttek, hogy az egészből egy szó sem igaz. 
Vágólapra másolva!

Több tucat rendőr érkezett egy kőbányai bevásárlóközponthoz egy évvel ezelőtt, április 14-én 15 óra körül, miután egy pénzszállító cég bejelentette, hogy

megpróbálták kirabolni az egyik biztonsági őrt a pláza szervizfolyosóján.

Amint az őr visszatért a páncélautóba, elmesélte a munkatársának, hogy

odalépett hozzá egy férfi és el akarta venni tőle a pénzkazettát.

Hozzátette, hogy a támadót fellökte, így a pénz megmaradt.

Kollégája megdicsérte a férfit a hőstettért és azonnal felhívta a pénzszállító központot. Mire az őr észbe kapott, a kőrnyéket lezárták a rendőrök, tanúkat hallgattak ki és autókat, területeket kutatták át, hogy megtalálják a támadót.

Nem sokkal később már gyanították, hogy nem egészen az történt, ahogy a férfi mondta.

Kihallgatása során a biztonsági őr beismerte, hogy az egészet csak kitalálta, mert unalmasbnak érezte a munkáját és színt akart vinni a mindennapjaiba. Azt is mondta:

A rendőrök most zárták le a nyomozást.