Az enyingi férfi három, kiszolgáltatott helyzetben lévő embert kényszerített arra, hogy a háza körüli munkákat végezze el.
Többek között állatokat kellett etetniük és egy tucat lovat kellett tisztán tartaniuk.
Kettejüket egy olyan házban szállásolta el, ami egy évitzede leégett, nincs teteje és fűtés sincs benne. Társuknak viszont csak a teherautójában jutott hely, amelyben szintén nem volt fűtés.
Volt olyan időszak, hogy mindhárman az istállóban aludtak, mert a lovak között legalább melegebb volt, mint bárhol máshol. A munkáért cserébe nem kaptak pénzt.
A rabszolgatartó férfi naponta egyszer adott nekik enni. Többnyire kenyeret kaptak virslivel vagy májkrémmel, de olyan is előfordult, hogy csak olajos kenyeret ehettek.
Egy lavórban tudtak mosakodni, ami az udvaron volt és a nap melegítette fel benne a vizet – írja a Police.hu.
Az ügyészség emberkereskedelemmel és kényszermunkával vádolja a férfit, akinek a bíróság korábban megszüntette a letartóztatását. Az ügyészség viszont fellebezett ez ellen. A bíróság április 10-ig újra elrendelte a férfi letartóztatását.