Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyereknek adott kórházi ellátást

BOK, csarnok, menekültek, menekült, ukrán, ukránok, Magyarország, Budapest, tranzitpont, humanitárius, menedék
Vágólapra másolva!
Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást, a hatóságok minden érkezőről gondoskodnak, és garantálják a biztonságos körülményeket a nemzetközi humanitárius szervezetek számára - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén pénteken New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást, a hatóságok minden érkezőről gondoskodnak,

és garantálják a biztonságos körülményeket a nemzetközi humanitárius szervezetek számára - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén pénteken New Yorkban. Felszólalásában a tárcavezető aláhúzta, hogy

Magyarország Ukrajna szomszédjaként teljes mértékben tisztában van a háború tragikus következményeivel, sőt magának is szembe kell néznie a súlyos válság jelentette kihívásokkal.

Ukrán menekült Forrás: Nagy Boglárka

Szavai szerint a helyzet közvetlen biztonsági kockázatot jelent hazánk számára, ezért garantálni kell, hogy

Magyarország nem sodródik bele a konfliktusba.

Legyenek bármennyire is hangosak a bírálatok, a kormány Magyarország biztonságát helyezi az első helyre, ezért

sem fegyvereket, sem katonákat nem küld a konfliktusba

és nem engedélyezi a halált okozó fegyverek átszállítását sem.

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy komoly humanitárius katasztrófa alakult ki Ukrajnában, már több mint félmillióan menekültek Magyarországra, ahol mindenkit befogadnak és ellátnak. A hosszú távon maradni kívánóknak munkát fognak biztosítani, fontos, hogy ne segélyből kelljen élniük - tette hozzá.

- fogalmazott. Hozzátette: "Magyarországon mindenkiről gondoskodunk, illetve ha szükséges biztosítjuk a gyermekek speciális kórházi ellátását." A jelenlegi adatok alapján már mintegy százharmincegy gyermeket láttak el magyar kórházakban a számukra kijelölt kilenc intézményben. A miniszter leszögezte:

a jelenlegi körülmények között a segítségnyújtás a legfontosabb,

márpedig a kormány felelősségteljes döntései, a fegyverszállítások elutasítása nyomán Magyarországon adottak a biztonságos körülmények a humanitárius szervezetek működéséhez. "Erre gondoljanak azok, akik bírálnak minket" - mondta.

A miniszter végezetül kiemelte: biztosítani kell, hogy a háború ne terjedjen Ukrajna határain túlra. Úgy vélekedett, hogy több veszélyes javaslat is szerepel a nemzetközi szervezetek napirendjén, például a repüléstilalmi zóna létrehozása vagy a békefenntartó csapatok küldése. Ezek azonban szerinte eszkalációhoz vezetnének, amit pedig minden áron el kell kerülni.