A vádirat szerint tavaly májusban egy férfi felkeresett egy háziorvost.
Azt kérte, hogy tesztelés nélkül állítson ki 11 embernek negatív koronavírus antigén teszteredményt.
Az orvos megtette, amit kért és ezért fejenként ötezer forintot várt el a hétezerötszáz forint helyett a csoportos megrendelésre hivatkozva.
A megrendelő nem fizettett. Azt mondta, akkor fog, ha ő is megkapja a pénzt az érintettek ausztriai munkáltatójától. Három nappal később vissza is tért a férfi élettársa szüleivel együtt, de nem azért, hogy pénzt adjon.
Azt mondta, a negatív teszttel ellátott emberek közül többen felháborodtak amiatt, mert megfertőződtek koronavírussal
Közölte, hogy lecsillapítja őket, ha az orvos fejenként átad neki 500 ezer forintot. Ha nem ad neki, fel fogja jelenteni.
Némi alkudozást után az orvos adott neki félmillót és még 10 ezer forintot benzinre, a többit másnapra ígérte. Ahelyett, hogy fizetett volna, felesége javaslatára, értesítette a rendőröket.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség minősített zsarolás és minősített vesztegetés, illetőleg minősített vesztegetés elfogadása miatt nyújtott be vádiratot a gyanúsítottakkal szemben.
A háziorvos szabadlábon védekezik, a többieket letartóztatták. Az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék bírója dönt majd.