Csizmadia László a Békemenetről: A baloldal háborút indított Magyarország ellen, most is provokálni fognak

Békemenet, felvonulás, tömeg
Budapest, 2018. március 15. Résztvevők a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetén a Bem rakparton 2018. március 15-én MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A baloldal háborút indított Magyarország kormánya ellen, háborút indított a nemzetvédők és a kereszténység ellen is. Ezt sürgősen be kellene fejezni, és egy nemzeti minimumot kellene kiépíteni az együttműködés érdekében – mondta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke a Békemenet kapcsán. Az idei Békemenet fő szlogene „No war, Békemenet!", amelynek lényege, hogy a háborúra nemet mondunk, és mint minden háború esetén, most is mindent a békének kell felülírnia – tette hozzá, majd kiemelte, hogy ezzel a baloldallal nem lehet együttműködni, mert kimutatta a foga fehérjét. Csizmadia László úgy látja, hogy a budapestiek megunták már a Karácsony Gergely-féle városvezetést, amely becsapta őket a pártjaival együtt, és amelyek "a saját ideológiájukat is feladták azért, hogy Gyurcsány Ferenc hátrahagyott morzsáit fel tudják szedegetni az asztalról".
Vágólapra másolva!

Mi az idei Békemenet szlogene és fő üzenete?

Az idei Békemenet fő szlogene:

„No war, Békemenet!",

amelynek lényege, hogy a háborúra nemet mondunk, és mint minden háború esetén, most is mindent a békének kell felülírnia. Mi úgy gondolkodunk, hogy

meg kell üzenjük a világnak, Európának és a háborús feleknek is, hogy békét akarunk.

Fontos, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra is emlékezünk, mert szabadságunkat és függetlenségünket is ünnepeljük március 15-én. Ez azt is jelenti, hogy a Békemenetet megelőzően tisztelgünk a szabadságharcosaink előtt, és azt is ki szeretnénk fejezni, hogy

nemcsak a béke megtartása, hanem kivívása is nagy erőket vesz igénybe.

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői vonulnak a Gellért téren és a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szlogen egy kissé áthallásos. Kinek és mit szeretnének üzenni?

Azt szeretnénk üzenni a magyar baloldalnak – már korábban is megtettük ezt –, hogy fejezzék be a Magyarországot lejárató kampányukat. A legfőbb üzenetünk a számukra az, hogy

egy országépítés, egy államépítés, egy nemzetépítés csakis háború nélkül tud eredményes lenni.

Mi azt látjuk, hogy itt nemcsak az orosz-ukrán háborúról beszélünk, hanem arról van szó, hogy

a baloldal háborút indított Magyarország kormánya ellen, háborút indított a nemzetvédők és a kereszténység ellen is.

Csizmadia szerint ezzel a baloldallal nem lehet együttműködni, mert kimutatta a foga fehérjét. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt sürgősen be kellene fejezni, és egy nemzeti minimumot ki kellene építeni az együttműködés érdekében.

Ezzel a baloldallal nem lehet együttműködni, mert kimutatta a foga fehérjét,

következésképpen drukkolunk mindazoknak, akik eddig bizonytalanok voltak abban, hogy a jobboldal mellé álljanak.

Hogyan készülnek, mire számítanak a résztvevők számát illetően?

Az előrejelzések azt mutatják, hogy az eddigi legnagyobb Békemenetre számíthatunk.

Egyrészt azért, mert a háború ellen, a békéért kell kiállnunk, másrészt arról is szó van, hogy a budapestiek megunták már a Karácsony Gergely-féle városvezetést, amely becsapta őket a pártjaival együtt, és amelyek

a saját ideológiájukat is feladták azért, hogy Gyurcsány Ferenc hátrahagyott morzsáit fel tudják szedegetni az asztalról.

Gyurcsány és Gyurcsányné a vizitdíj és a kórházi napidíj megtartására szavaz 2008-ban. A választók eltörölték a sarcot. Csizmadia László elmondása szerint bízik abban, hogy a magyar választók leváltják a baloldalt április 3-án. Forrás: Origo

Várjuk a csalódott budapestieket is magunk közé, és a vidékieket is, akiket már annyiszor megsértett Márki-Zay Péter. Optimisták vagyunk, hogy a küldetésünket méltó módon tudjuk majd kifejezni.

Számítanak-e atrocitásra a helyszínen, vagy akár provokációra a baloldal részéről, esetleg nemzetközi, támadó jellegű kritikákra?

A baloldalnak március 15-e kapcsán az a fő mondanivalója, hogy kormányváltó nagygyűlést szerveznek, és le akarják váltani a kormányt. Bízom benne, hogy a magyar emberek többsége az országgyűlési választáson elküldi a baloldalt, és a józan ész pártján áll majd.