Szijjártó Péter: A magyar kormány célja a párbeszéd erősítése Kelet és Nyugat között

Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető másfél órás megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, amelyet követően kiemelte, hogy az utóbbi időszakban rendkívül súlyos feszültség alakult ki a közép-kelet-európai térségben, ami határozottan ellentétes Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel.

Ennek csillapítása pedig kizárólag párbeszéd útján lehetséges a szembenálló felek között, a diplomáciai eszköztár minden elemének felhasználásával.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy komoly egyeztetések kezdődtek a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között.

Emmanuel Macron francia államfő például az utóbbi napokban kétszer is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán amerikai kollégájával, Antony Blinkennel fog tárgyalni.

Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Emellett egyeztetés alatt van egy telefonhívás Vlagyimir Putyin és Boris Johnson brit kormányfő között és hamarosan brit miniszteri delegáció is érkezhet Moszkvába - sorolta.

- húzta alá.

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy a tavalyi volt a magyar-orosz kétoldalú együttműködés legjobb éve és a mostani tárgyalások alapján világos, hogy Oroszország is készen áll a folytatásra, minthogy ebből mindkét fél kölcsönösen profitál.

Tájékoztatása szerint a keddi találkozón hétpontos közös akciótervet fogadtak el, amelyben egyebek mellett élelmiszeripari, energetikai, űrkutatási, valamint egészségügyi együttműködési kérdések is szerepelnek.

- jelentette ki.