Újabb polgárőrök csatlakoznak a déli határ védelméhez

Polgárőrség, illusztráció
Hercegszántó, 2018. április 4. Polgárőr és rendőr Hercegszántó határában, a magyar-szerb határ közelében 2018. április 4-én. Harminc polgárőr a rendőrökkel közösen ellenőrzi a déli határszakasz melletti településeket, tanyákat az ott élők biztonsága érdekében április 6-ig. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Fontos, hogy a lehető legtöbben kivegyék a részüket a határvédelemből, segítsék a hatóságok munkáját, hiszen az elmúlt évben jelentősen nőtt a migrációs nyomás - hangsúlyozta Balogh János országos rendőrfőkapitány. Hozzátette, a migránsok változatos módszerekkel próbálnak átjutni a magyar határon: embercsempészeken keresztül, létrával, alagutat ásva, vagy a kerítést megbontva próbálnak meg áttörni. 
Vágólapra másolva!

Balogh János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a déli határokon olyan trendforduló után vagyunk, amely nagyon súlyos kimenetelű is lehet, komoly odafigyelést igényel. Fontos, hogy a lehető legtöbben kivegyék a részüket a határvédelemből, segítsék a hatóságok munkáját. Vannak olyan részfeladatok, amelyekhez nem kell rendőri végzettség, hatósági beosztás - mondta.

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a migrációs nyomás, tavaly - 2015 után messze a legtöbb -

122 ezer alkalommal kellett migránsokkal szemben intézkedni.

Idén eddig 16 ezer ilyen eset történt, ez a tavalyi év hasonló időszakához képest 60 százalékkos növekedést jelent. 2021-ben 1277 embercsempész ellen indult eljárás. Idén február 10-éig a határ közelében vagy az ország belterületén 129 embercsempésszel szemben léptek föl a rendőrök - ismertette az adatokat a tábornok.

Egyre több migráns próbál átszökni a határon

Balogh János elmondta, a határsértők és embercsempészek változatos módszereket alkalmaznak: járműveken megbújva, alagutat ásva, kerítésbontással vagy létrákkal próbálnak átjutni a határon.

Az elmúlt három évben 69 alagutat találtak, ebből tavaly húszat.

A felfedezett alagút kijárata Katymár külterületén Forrás: Police.hu

Egyre gyakoribbá váltak a rendőröket és katonákat közvetlenül vagy közvetve érő támadások, tavaly 65, idén már 44 ilyen eset fordult elő. Többször megtörtént, hogy az embercsempészek a rendőröket vagy a többi közlekedőt veszélyeztetve igyekeztek kibújni az intézkedés alól - ismertette az altábornagy. A rendőrség folyamatos segítséget kap a határvédelemhez a Magyar Honvédségtől és a polgárőröktől. A kormány által biztosított forrásnak köszönhetően

az ország távolabbi részén élő polgárőrök is kivehetik a részüket ebből a munkából

- mondta Balogh János.

Tavaly 6400 migránst fékeztek meg a polgárőrök

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy 2017-ben létrejött a határvédelmi polgárőr tagozat, melyhez 103 egyesület csatlakozott, 2100 szolgálatot teljesítő taggal. Jelentős részük rendelkezik határvédelmi ismeretekkel, egykor a határőrségben sorállományúként vagy hivatásosként szolgáltak.

Polgárőr és rendőr Hercegszántó határában, a magyar-szerb határ közelében (archív fotó) Forrás: MTI/Sóki Tamás

A polgárőrök évente 180-200 ezer szolgálati órát teljesítenek a határon. Öt év alatt 20 ezer esetben intézkedtek,

tavaly 6400 migráns feltartóztatásában vettek részt, és több tízezer alkalommal segítették jelzéssel a hatóságok munkáját

- közölte az elnök.

A kormány támogatja a polgárőröket

A kormány

371 millió forint forrást biztosított a polgárőrök határvédelmi munkájának költségeire.

Szombattól a rendőrségi igényeknek megfelelően Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Baranya megyében a határ menti egyesületek megduplázzák a szolgálatokat. Naponta 82 polgárőr vesz részt a határvédelemben, elsősorban vasútállomásokat, buszpályaudvarokat, benzinkutakat, autóspihenőket, tanyákat, különböző búvóhelyeket ellenőriznek - sorolta Túrós András.

Második lépésben a megyék más településeiről érkeznek önként vállalt vezényléssel polgárőrök a határra, majd szükség esetén az ország más megyéjéből is részt vesznek a határvédelemben az egyesületek tagjai - közölte az elnök.