Lámpa nélkül, részegen menekült a rendőrök elől egy edelényi sofőr

Vágólapra másolva!
Rossz volt az egyik lámpája, ez buktatta le a rendőrök előtt azt a 30 éves férfit, aki vezetés előtt alkoholt ivott, ráadásul eltiltották már attól, hogy a volán mögé üljön.
Vágólapra másolva!

A rendőrök január 31-én hajnalban Múcsonyban figyeltek fel az autóra, mert az egyik első lámpája nem világított. Ellenőrzni akarták, de a sofőr nem állt meg, sőt, még csak nem is lassított. Ehelyett bekanyarodott egy mellékútra. Nemsokkal ezután már el is fogták a rendőrök.

Az alkoholszonda azt mutatta, hogy részegen ült volán mögé, emellett kiderült, hogy a menekülő sofőrt eltiltották a vezetéstől.

Forrás: police.hu

A kazincsbarcikai rendőrök

a 30 éves, edelényi férfival szemben ittas vezetés, illetve eltiltás hatálya alatt történő vezetés miatt indítottak eljárást.

Közleményükben arra figyelmeztetik a közlekedőket, hogy 2021. május 14-e óta bűncselekményt követ el az, aki eltiltás ellenére vezet.

Az pedig, aki alkoholfogyasztást követően ül volán mögé, nemcsak saját, hanem mások életét is veszélyezteti

- írja a Police.hu.