Megérkezett a rendvédelmi dolgozók tíz százalékkal emelt illetménye - videó

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg - tudatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Vágólapra másolva!

Ahogy a kormány korábban bejelentette,

- mondta a videóban Kontrát Károly.

Tájékoztatása szerint

február 10-én utalják át a fegyverpénzt, a hathavi illetménynek megfelelő egyszeri szolgálati juttatást.

A fegyverpénzről minden arra jogosult már megkapta a parancsát - tette hozzá.

Kontrát Károly kiemelte: a kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben, mert "Magyarország előre megy, nem hátra".