A 13. havi nyugdíj eltörlésétől az adóemeléseken át a fizetős egészségügyig - ezt hozná vissza a baloldal

Gyurcsány Ferenc; Lendvai Ildikó; Bajnai Gordon CSELEKVÉS FOGLALKOZÁS FOTÓ ÁLTALÁNOS KAPCSOLATOKHOZ  KÖTŐDŐ KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉG FOGLALKOZÁSA SZEMÉLY gratulál kézfogás miniszterelnök politikus rendezvény Budapest, 2009. április 5.
Gyurcsány Ferenc leköszö
Budapest, 2009. április 5. Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnök, a szavazatszámláló bizottság elnöke (j) gratulál a két megválasztottnak, miután bejelentette, hogy Bajnai Gordont (k) hivatalosan is az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé, míg Lendvai Ildikót az MSZP elnökévé választotta a párt rendkívüli kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A választás tétje, hogy visszatér-e a Gyurcsány-Bajnai-korszak, mondta csütörtökön Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Márki-Zay Péter, azaz Gyurcsány jelöltjének szavai folyamatosan alátámasztják ezt. Ahogy természetesen főnöke, Gyurcsány szavai is, aki múlt pénteken arról beszélt, készen állnak a kormányzásra. A baloldal kormányzása idején, a Gyurcsány-Bajnai-korszakban brutális megszorítások érték a magyar embereket, rezsiár- és adóemelésekkel, támogatások leépítésével, fizetős egészségüggyel és a 13. havi nyugdíj elvételével kellett szembenéznie az embereknek. Márki-Zay Péter nyilatkozatai rávilágítanak, ezt a korszakot hoznák vissza, megszüntetnék a rezsicsökkentést, fizetőssé tennék az egészségügyet, de beengednék a migránsokat és eltörölnék a gyermekvédelmi törvényt is.
Vágólapra másolva!

Ma is kísértenek a Gyurcsány-Bajnai-korszak megszorításai

2010 előtt a baloldali Gyurcsány-Bajnai kormányok brutális megszorításokkal terhelték a magyarokat. Többek között

emelkedett a gáz ára, növelték a villamos energia árát, emelték az áfakulcsot, a jövedéki adót és a munkáltatói járulékot is. Elvették a 13. havi nyugdíjat és a 13. havi bért a közfeladatot ellátóktól, megemelték a nyugdíjkorhatárt, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, 10 százalékkal csökkentették a táppénzt, befagyasztották a családi pótlékot, rövidítették a gyes és a gyed idejét két évre háromról, megszüntették a lakástámogatási rendszert, és fokozatosan kivezették a gázár- és távhő-kompenzációt.

Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a baloldal és Gyurcsány jelöltje, Márki-Zay Péter hasonló megszorításokat vezetne be, ha hatalomra kerülne.

Márki-Zay Péter egyértelműsítette, mire számíthatunk

Az elmúlt hónapokban Márki-Zay Péter számtalan nyilatkozatot tett, amiből kiderül, mire készülne a baloldal, ha ők kormányoznának. Gyurcsány jelöltje egyértelművé tette, ha hatalomra kerülnének, jönne

A FIZETŐS EGÉSZSÉGÜGY, A REZSICSÖKKENTÉS ELTÖRLÉSE, AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁSSAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK ELTÖRLÉSE, A HATÁRZÁR MEGNYITÁSA, ILLETVE A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY ELTÖRLÉSE.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Márki-Zay Péter több alkalommal is kiállt a fizetős egészségügy mellett. A vizitdíj és a kórházi napidíj – vagyis a fizetős egészségügy – kérdésében a Fidesz kezdeményezésére 2008-ban egyszer már véleményt nyilvánítottak a magyarok egy népszavazáson. Akkor a nagy többség szavazott a díjak ellen, azonban

A VÁLASZTÓK VÉLEMÉNYE LÁTHATÓAN NEM ÉRDEKLI MÁRKI-ZAY PÉTERT.

A baloldal jelöltje már egy 2019-es videójában is kiállt a vizitdíj mellett, akkor „furcsának és meglepőnek” nevezte, hogy az Alkotmánybíróság átengedte a 2008-as népszavazás kérdéseit.

Úgy fogalmazott: „Emlékeznek még arra, amikor a Gyurcsány-kormány megbuktatásában az egyik jelentős lépés a Fidesz részéről, az egy (...) adózási kérdésben kiírt népszavazás volt, amit az akkori Alkotmánybíróság (AB) átengedett egészen furcsa és meglepő módon.

Ugye, ilyet kultúrországokban nem lehet"

– tette hozzá Gyurcsány jelöltje.

Máskor is kiállt a vizitdíj mellett a baloldal jelölje.

Mint mondta,

NEM ÖRDÖGTŐL VALÓ GONDOLAT, BÁR TUDOM, HOGY A KÓRHÁZINAPIDÍJ- ÉS A VIZITDÍJ-NÉPSZAVAZÁS ÓTA TABU BÁRMIFÉLE PIACOSÍTÁS. NAGY HIBA.

Nem meglepő, hogy Márki-Zay támogatja a vizitdíjat, hiszen a vizitdíj megtartásáért indított 2008-as aláírásgyűjtés fő szervezője, a DK-s Komáromi Zoltán most a baloldal egészségügyi programírója lett. Ráadásul a nyugdíjasokat is pluszterhekkel sújtanák.

Márki-Zay tavaly nyáron Vona Gábornak adott interjújában is szóba került az egészségügy. Gyurcsány jelöltje akkor azt mondta, hogy szerinte álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, sőt hozzátette: „Őszintén szólva én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet, minthogyha nem üzlet.”

Mint mondta,

NINCS INGYENES EGÉSZSÉGÜGY, EZ EGY ILLÚZIÓ."

Nem meglepő, hogy ezzel valójában főnöke, Gyurcsány Ferenc szavait visszhangozta Márki-Zay. Gyurcsány 2006-ban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új épülettömbjének avatása előtti beszédében fogalmazott úgy: "az egészségügy közös társadalmi kincsünk és üzlet is, kár ez utóbbit elhazudni, mert akkor zsákutcába jutunk."

Márki-Zay Péternek egyébként is meglepő gondolatai vannak a fizetős egészségügyről. Szerinte a magánosított egészségügy egyik előnye például, hogy "ha kell, akkor fűszoknyás lányok mojitót szolgálnak föl, hogyha ezt valakinek fedezi a biztosítása vagy a pénztárcája."

A baloldal szerint a rezsicsökkentést is el kellene törölni, hiszen jelöltjük,

Márki-Zay Péter szerint a rezsicsökkentés és a benzinárstop bevezetése „felelőtlen” és „ostoba” intézkedés.

A rezsicsökkentés kapcsán Gyurcsány jelöltje úgy fogalmazott, hogy „az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni”.

Márki-Zay szerint hatalmas átverés a rezsicsökkentés, amellyel minden magyar család havonta 32 ezer forintot spórol meg átlagosan.

Márki-Zay szerint hatalmas átverés a rezsicsökkentés, amellyel minden magyar család havonta 32 ezer forintot spórol meg átlagosan Forrás: MTI/Oláh Tibor

Márki-Zay Péter ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte hogyan kell rezsit csökkenteni valójában: fűtsenek kevesebbet az emberek – javasolta ezekben a hideg napokban. Egészen pontosan ezt mondta:

A benzinárstop kapcsán is kijelentette, hogy szerinte „a világpiaci árakat nem lehet megállítani a határon”, az üzemanyag-árstopot pedig ostobaságnak nevezte.

A baloldal beengedné az illegális migránsokat is

A magyar baloldal köztudottan bevándorláspárti, Márki-Zay Péter pedig szintén beállt a migrációt támogatók mögé.

Márki-Zay Péter tavaly a közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben arról értekezik a bevándorlás kapcsán, hogy „sajnos az integrációban nem jár az élen” az Európai Unió, ezért szerinte Magyarország feladata kellene, hogy legyen, hogy „egy befogadó, szeretetteljes társadalommá” váljon, és fogadja be a bevándorlókat. Mint fogalmaz:

Én azt szeretném, hogy ha Magyarországon – ahol már most is nagyon sok külföldön született ember él – mi az integrációban lépnénk előre.

A baloldali jelölt egyébként már korábban is elárulta, hogy beengedné Magyarországra a migránsokat.

– fogalmazott egy interjúban.

Forrás: Origo

Sőt, már 2018-ban arról beszélt egy lakossági fórumon:

A legnagyobb veszélyt én nem abban látom, hogy itt tömegével jönnének a migránsok, hál' istennek nem ismerek senkit, akit bántottak volna.

Magyarország már 2015-ben lezárta határait az illegális bevándorlók előtt, és továbbra sem engedi be területére ellenőrizetlenül a migránsokat. Nyilvánvaló, hogy mivel Magyarországon nincs mértéktelen és tömeges bevándorlás, ezért nem találkozott Márki-Zay Péter olyanokkal, akiket illegális migránsok „bántottak volna”.

A baloldal beengedné az iskolákba az LMBTQ-propagandát

A baloldal jelöltje korábban kérdésre válaszolva egyértelművé tette, hogy

HA TEHETNÉ, ELTÖRÖLNÉ A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNYT,

tehát nem védené meg a kiskorú gyermekeket például a szexuális fejlődésüket befolyásoló vagy a nemváltoztatást népszerűsítő médiatartalmaktól, mint ahogy azt sem korlátozná, hogy az iskolákban a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak.

Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt. Igen

– fogalmazott a baloldal jelöltje.

Márki-Zay egyenesen „ostoba" kérdéseknek nevezte a gyermekvédelmi törvény megvédéséről szóló népszavazás témáit is, amikre ő nem is akar válaszolni.

Márki-Zay Péter egyébként egy egyetemistáknak tartott közéleti rendezvényen Magyarország Alaptörvényét bírálva kijelentette, hogy

A Századvég közvélemény-kutatási adatai szerint ugyanakkor a magyar választók többsége nem ért egyet a baloldali jelölt szóban forgó állításával. A felmérés szerint

A MEGKÉRDEZETTEK 64 SZÁZALÉKA NEM OSZTJA MÁRKI-ZAY VÉLEMÉNYÉT, MISZERINT „ABERRÁCIÓ", ILLETVE „TAHÓSÁG", HOGY AZ ALAPTÖRVÉNY RÖGZÍTI, HOGY AZ „ANYA NŐ, AZ APA FÉRFI".

A magyarok 69 százaléka pedig ellenzi Márki-Zay Péter javaslatát a gyermekvédelmi törvény hatályon kívül helyezéséről.