Pölöskei Gáborné,az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára keddi közleményében jelentette be, hogy
a szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől.
A program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.
Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást.
A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat.
A részletes pályázati feltételek és dokumentáció a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagy az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján érhető el.
Jelenleg a szakképzésben tanulóknak 2020 ősze óta felmenő rendszerben, iskolatípustól függően havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár.
Az Apáczai-ösztöndíjasok ezen felül plusz támogatást és mentori segítséget kapnak a tehetségük kibontakoztatásához.
Az Apáczai Ösztöndíjprogram elindításával még egy erős érvet szolgáltatnak amellett, hogy minél több jó képességű, okos fiatal válassza a szakmaszerzést.
A szakképzés küldetése kettős: egyrészt fogódzót kell kínálnia a lemorzsolódástól fenyegetetteknek, másrészt utat kell nyitnia a továbbtanulni szándékozók előtt.
Az új ösztöndíj mindkét feladat teljesítéséhez hozzájárul, keresett szakmát, tisztességes béreket garantáló végzettséghez segítheti a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal az egyetemekig kísérheti el, diplomaszerzésre bátoríthatja a program.