Halálos balesetet okozott egy gyöngyösi nyugdíjas az M3-as autópályán

halálos balesetet okozott egy gyöngyösi nyugdíjas 2018-ban
Vágólapra másolva!
A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a 2018-as halálos balesetnek az ügyében, amelyben egy 46 éves férfi meghalt, egy 42 éves pedig maradandó fogyatékosságot szenvedett. A balesetért felelős, nyugdíjas sofőr ellen vádemelést javasolnak.
Vágólapra másolva!

A 46 éves férfi az M3-as autópályán haladt Hatvan felé 2018. május 12-én, amikor 20 óra 40 perc körül, Bag területén letért az útról és a belső szalagkorlátnak ütközött.

Egy 42 éves férfi szemtanúja volt az esetnek, félreállt és a segítségére sietett.

Összetört autó a baleset helyszínén Forrás: Police.hu

A baleset helyszínére ekkor érkezett egy gyöngyösi sofőr, aki későn vette észre, hogy az úttest bal-, és jobboldalán autók állnak és a segítséget nyújtó férfit sem látta. A nyugdíjas sofőr a szalagkorlátnak ütközött autóba csapódott és a gyalogost is elsodorta.

Az ütközés során a szalagkorlátnál lévő autó többször megpördült, a 46 éves sofőr pedig kirepült a szélvédőn.

Olyan súlyos gerincsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A segítségére siető, 42 éves férfit pedig súlyos állapotban vitték kórházba és később maradandó fogyatékosságot állapítottak meg nála.

A gyöngyösi sofőr sérülés nélkül megúszta a balesetet. A most 66 éves, gyöngyösi férfit halálos közúti baleset okozásának gyanújával hallgatták ki.

A férfi nem ismerte el felelősségét, a gyanúsítás ellen panasszal élt, állítása szerint nem követett el bűncselekményt, vallomást nem tett.

A rendőrök elvették a jogosítványát. A Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatala pedig a büntetőeljárás jogerős befejezéséig visszavonta és elrendelte vezetési jogosultságának szüneteltetését.

Autóroncs az autópályán Forrás: Police.hu

Az igazságügyi műszaki szakértő megállapítása szerint a kb. 120-130 kilométer/órás sebességgel közlekedő sofőr

azonnali, intenzív fékezéssel elkerülhette volna a balesetet, mivel az úttesten lévő akadályokat még féktávolságon kívül észlelnie kellett volna.

A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást a nyugdíjas sofőr ellen, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészeknek - írja a Police.hu.