A beszélgetés elején egyből szóba került, hogy Márki-Zay Péter egymillió forintot ajánlott fel annak, aki bizonyítani tudja, hogy olyan megdöbbentő kijelentéseket tett, melyekre több sajtóorgánum is felhívta a figyelmet az elmúlt hetekben. Többek között, hogy eltörölné a rezsicsökkentést, hogy sürgősségi osztályokat, szülészeteket zárna be, vagy hogy támogatja a fizetős egészségügyet.
Az egymillió forintos felajánlás kapcsán elmesélt egy történetet, miszerint egy vidéki kocsmában is szembesítették egyik állításával, amire egyik aktivistája úgy reagált, hogy ott helyben fizet egymilliót, ha be tudják bizonyítani, hogy ezt mondta, mire visszakoztak beszélgetőpartnerei. Márki-Zay szerint ebből az következik, hogy - idézzük -
Még egy vidéki kocsmában is meg lehet győzni ezzel embereket.
Vagyis, a baloldali jelölt szerint a vidéki kocsmákba, presszókba betérő emberek
vitaképtelen és buta emberek, egyértelműen lenézően beszélt róluk.
Korábban már többször is volt rá példa, hogy Márki-Zay Péter lenézően beszélt a vidéken élőkről.
Az egyik legemlékezetesebb botrányos kijelentése december 6-án hangzott el a közösségi oldalán közzétett videóban, ahol arról értekezett, hogy a vidéki emberek tudatlanok, buták. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal jelöltje akkor úgy fogalmazott: „Azokat a döntéseket valakinek meg kell hozni, hogy például migránsszámlálós kampány kell, hiszen hogyha a pesti, belpesti liberálisok érzékenységét venném figyelembe, akkor ezt a választást már most elbuknánk, ugyanúgy, ahogy '18-ban is elbukták azok, akik nem tartották fontosnak, hogy
felvilágosítják a falusi, egyszerű, tudatlan embereket is
arról, hogy ki hozza be a migránsokat".
Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy a tanári pálya mindig is kontraszelektált pálya volt, hiszen még a szocializmusban is felvettek oda mindenkit, akit egyébként nem engedtek más egyetemre, mert osztályellenségnek tartotta a rendszer.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje ennek kapcsán azt tudta mondani, hogy ha a tanárok most sokkal többet keresnének, akkor nem lenne kontraszelekció, és majd
a legkiválóbb emberek fognak tanárnak menni".
Vagyis most ez nem így van. Azaz,
Márki-Zay Péter szerint most nincsenek kiváló tanárok, hiszen bárkit felvesznek a pedagógusképzésbe.
A baloldali jelölt vasárnapi jelentkezése során egy másik történetet is elmesélt. Elmondása szerint egy DK-szavazó idős asszony lépett hozzá az egyik fórumán, és azt mondta neki, hogy "még nem szeretem magát, de meg fogom szeretni".
Ennek kapcsán Márki-Zay Péter, aki rendre a szeretetről beszél, és aki az egész magyarság képviseletére készül miniszterelnök-jelöltként, azt mondta:
Én is dolgozom rajta, hogy megszeressem minden pártnak minden szavazóját.
Vagyis még vannak ellenérzései azokkal a szavazókkal szemben, akik nem rá szavaznak. Felmerül a kérdés, így hogyan akarja képviselni az egész országot.