Késsel a kezében követelt pénzt egy taxistól egy budapesti férfi

Vágólapra másolva!
Két és fél évre ítélték azt a férfit, aki egy késsel követelt 14 ezer forintot egy taxistól. A férfit már másnap elfogták, és az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé.
Vágólapra másolva!

A 31 éves férfi január 9-én kora este egy mobiltelefonos applikáción taxit rendelt a VI. kerületbe. A rendelést fogadó taxis a helyszínre érkezett, majd a XIII. kerületi Szent István parkhoz vitte a férfit. A férfi ekkor kiszállt a taxiból, az ott lévő buszmegállónál rövid ideig beszélgetett egy ismerősével, majd visszaült a kocsiba, és kérte a sofőrt, hogy a Margit híd felé vegyék az irányt.

Forrás: ugyeszseg.hu

Rövid idő múlva

azt kérte a sofőrtől, hogy álljanak meg, majd közölte vele, hogy szüksége van 14.000 forintra, amit mindjárt vissza is ad neki,

miután a nála lévő eurót felválttatja forintra.

A sofőr azt válaszolta, hogy nincs nála ennyi pénz, nem tud segíteni. A férfi ekkor a nadrágjából elővett egy zsebkést, amit fenyegetésképpen a combjára helyezett. A sofőr megijedt, ezért odaadta neki a kért 14.000 forintot.

Forrás: ugyeszseg.hu

Ezt követően a férfi a VII. kerületi Kertész utca és Dohány utca sarkához vitette magát, majd

azt állította, hogy pár perc múlva visszajön, ezért addig a kabátját is az autóban hagyja, amiben az euró van.

A férfi ezután elhagyta a helyszínt. A hátrahagyott kabátban viszont semmilyen pénz nem volt.

Forrás: ugyeszseg.hu

A rendőrök a férfit már másnap hajnalban elfogták, és beszerezték a szükséges bizonyítékokat. A gyors nyomozás eredményeként

az ügyészség a férfit gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állította. A bíróság a férfit zsarolás miatt bűnösnek mondta ki, ami miatt 2 és fél év börtönre ítélte.

Az ítélet nem jogerős.